6.rész Történelem és legenda

- Szóval miért törölte ki az emlékeimet, meg az álmaimat? - kérdeztem mire nagyot sóhajtott.

- Ez egy hosszú történet, és az elején kell kezdenem ahhoz, hogy megértsd. Emiatt pedig fáradt leszel holnap! - figyelmeztetett, de én nem riadtam vissza, és közelebb hajoltam jelezve, hogy figyelek. - Joseph Vane, az apád az egyik legjobb katona volt. Gyors és halálos a levegőben, ezért ő is bekerült a Tanácsba. A Tanács a falka vezetői köre, amelynek az alfa áll a tetején. Oda csak a legjobb harcosok, a legügyesebb-legokosabb alakváltók, és az arra érdemesek kerülhetnek be. Joseph szinte minden kisebb harcban részt vett a kardfogúak ellen. Bizonyára láttad már a tigriseket az álmodban. - tudakolta mire bólintottam, és mutattam is neki egy képet, ahogyan azt Ryen tanította. Elkerekedett szemekkel fogadta, és gondolkodva rám nézett.

- Ez, hogy lehet? Eddig senki sem harcról kapott álmot, de te meg pont a Végső küzdelemről láttál. Az volt a legnagyobb csata és akkor volt a legtöbb áldozat. Mondjuk kevesen szoktak meghalni, mert azt még nagyon régen mikor béke volt a Dakari, a sárkányok, és a Tirón, a tigrisek törzse között akkor törvénybe írtuk, hogy az alakváltók fajának fennmaradása érdekében, csak addig párbajozik két fél míg az egyik harcképtelen nem lesz. Szóval halál csak ritkán van, de nagyobb sérülések már gyakrabban. Na, de visszatérve Josephnek van egy különleges képessége. A szemfogaiból bénító mérget lövellhet, és ezt a módszert sokszor használta, hiszen gyors és hatékony, és csak pár óráig tart a hatása, így ő okozott általában a legkisebb kárt az ellenségben, és blokkolta őket a legjobban. Az alfa a Tanáccsal együtt felkérte apádat, hogy vezesse ő a Végső küzdelemben a Dakari törzset az alfa mellett. Harc közben egyszer a tigrisek vezére rátámadt apádra, de ő gyorsabb volt, és a nyakába harapva bénító mérget csepegtetett belé. Ezen a kardfogú feldühödött, és mielőtt eszméletét veszthette volna rákiáltott, és azt mondta, hogy az utódai meg fogják keresni, és megölni az ő gyermekeit. Ebben nem is hittek annyira a szüleid, de amikor Ryennel játszottál még kicsi korodban, akkor megtámadott egy titeket. Nem tudjuk hogyan menekültetek meg, de Ryen szerint te mentetted meg magatokat egy fénycsóvával. A mai napig sem tudjuk, hogy ez igaz e vagy sem. - mesélte, és erről rögtön beugrott az emlék amit Ryen visszaadott. - Ezért a szüleid aggódtak, és úgy döntöttek, hogy elköltöznek és az emberek között fognak élni. Jane - t amúgy is vonzotta az átlagos emberi élet, szóval ő nem annyira bánta. Amikor utoljára beszéltünk még itt, elmondta, hogy ki fogja törölni az emlékeidet, hogy ne akarjál majd visszajönni ide. Azért tette, hogy biztonságban legyél. - fejezte be, és a kezét óvatosan az enyémre helyezte. Egy kis ideig gondolkodtam még aztán felálltam és pár lépést távolabb léptem a kanapétól.

- Oké. - sóhajtottam. - Azt megértem, hogy meg akartak védeni, de akkor sem vehetik el tőlem az emlékeimet, a lényem egy részét! Tudod milyen úgy élni, hogy egy üres lyuk tátong benned, hogy nem érzed magad teljesnek? Hogy érzed hiányzik valami, csak nem tudod, hogy mi? Most, hogy már itt vagyok egyre kisebb a lyuk. Egyre több emlék visszajön, és itt olyan mintha otthon lennék. Had ismerjem meg a fajtámat! Majd utána eldöntöm, hogy hol akarok élni. - jelentettem ki, de kicsit kérlelve néztem rá.

- Mint említettem bármeddig maradhatsz, de majd beszélned kell a szüleiddel. Ja és holnap oda kell mennünk az alfához és bemutatni téged a falkának. Valószínűleg nem vették észre, hogy itt vagy mert nem vagy idegen és az erdő ismer téged, de ha egy ember vagy bárki nem ide tartozó belépne azt rögtön észrevenné mindenki. Meg azt mondtad, hogy meg akarod ismerni a fajtádat, és azt csak így lehet. Ne félj jó vezetőnk van. Nem olyan zsarnok és kegyetlen mint az ötven évvel ezelőtti, de majd sok mindent megtanulsz a suliban. Gondolom Ryen már említette. - mondta mire kissé zavartan bólintottam.

- Azt hiszem ennyi információ mára elég volt. - ráztam meg a fejem kimerülten.

- Gyere, megmutatom a szobádat. - állt fel, és elindult én pedig követtem. Egy lépcsőn felmentünk ahol három szoba volt és egy fürdő. Camille a bal oldali ajtóhoz sétált, kinyitotta, majd jó éjszakát kívánva eltűnt az egyik szobában. Beléptem és becsukva magam mögött az ajtót körülnéztem. Barátságos kis szoba volt fabútorokkal, és megállapítottam, hogy ez egy faház. Több megfigyelésre már nem volt erőm, így az ágy felé vettem az irányt amin megláttam egy összehajtogatott pizsamát. Hálásan elmosolyodtam, majd átöltöztem és mihelyst befeküdtem az ágyba rögtön el is nyomott az álom.

Reggel nem éppen kipihenten ébredtem, mert még mindig a tegnapi kavargott bennem, de legalább visszanyertem az energiám nagy részét. Kihámoztam a fehér és kék virágos takaróból a lábam, majd felültem és megdörgöltem egy kicsit az arcom, ami biztos vagyok benne, hogy nyúzottnak tűnhetett. Még egy ideig nem mozdultam és már majdnem elhitettem magammal, hogy az egész csak álom volt, és igazából nem egy alakváltó családból származom, és a szobámban keltem fel csak anya kicserélte a takaróm, meg az ágyat, meg a bútorokat, nem pedig egy eddig nem létezőnek hitt családtagnál ébredek, de ekkor kopogtak és meghallottam Ryen hangját.

- Ébresztő Csipkerószika! Reggeli! - kiáltott be nevetve, mire éppen visszavágtam volna míg meg nem láttam az órát és a torkomba fagyott a szó. Hát végül is aki hajnali háromkor még fent van, annak a tizenegy óra nem számít soknak. Átöltöztem a tegnapi ruhámba mert nem volt nálam más, megmosakodtam, majd csináltam egy gyors copfot és lesiettem a lépcsőn.

- Ez már inkább ebéd mint reggeli. - közölte viccelődve Ryen, mire kinyújtottam rá a nyelvem, ő pedig csak vigyorgott.

- Reggelizhettél volna hamarabb, ha nem tíz perce keltél volna te is. - buktatta le Ryen- t Camille, mire felemelt szemöldökkel ránéztem a mellettem ülő fiúra.

- Na akkor ki is a Csipkerózsika? Ráadásul te rögtön bedőltél az ágyba mihelyst megérkeztünk. - üzentem neki gondolatban, válaszul pedig megforgatta a szemeit és én persze jót nevettem rajta nem észrevéve a rosszalló tekintetét. Mikor végeztem a sonkás szendvicsemmel fölálltam volna, hogy segítsek, de Camille csak intett, hogy üljek vissza.

- Haza kéne szólnod, hogy itt vagy. Ne aggódj, majd segítek megpuhítani Jane-t. - tette hozzá látva a rémült tekintetemet. Igen azt már én is terveztem, hogy beszéljek anyáékkal, csak féltem mit fognak reagálni arra, hogy pont ott vagyok ahol szerintük nagyon nem kéne lennem.

- Telefonon, vagy megpróbáljam gondolatban? - kérdeztem, miközben el is kezdtem gondolkodni azon, hogy mit is fogok majd mondani nekik.

- Szerintem inkább szóban magyarázd el! - hallottam egy ideges és túlságosan ismerős hangot mögöttem, mire mind a hárman odakaptuk a fejünket. Legnagyobb döbbenetemre, de szerintem a többiekére is, anya állt az ajtóban nem sokkal mögötte pedig apa.

- Jane, örülök, hogy végre látlak. - eresztett meg egy halvány mosolyt Camille. Anya arcvonásai kissé meglágyultak, és odalépett megölelni a húgát.

- Én is. - mondta halkan.

- Na, de kisasszony ne reménykedj, hogy megúszod a magyarázkodást! Mégis, hogy kerülsz ide?

- Ryen szöktetett meg. - böktem ki, mire az említett szinte lecsúszott az asztal alá. Jót nevettem volna, de inkább nem tettem, nehogy még inkább tetézzem anya hangulatát. Apa pedig csendben méregetett és gondolkodott. - Amúgy ... hol is van az az itt? - kérdeztem.

- A Kárpát hegységben, Szlovákiában. - válaszolt Camille.

 - Szerencsére nincs is messze, szóval indulhatunk is vissza Magyarországra. - jelentette ki anya. 
 - De én nem akarok! - mondtam határozottan. - Muszáj megismernem a fajtámat, hogy hova tartozom! Kérlek engedd meg, hogy én döntsek, hogy hogyan akarok élni. Ha nem jó alakváltóként itt élni akkor visszamegyek. - mondtam kérlelően.

- Az rendben, hogy megakarod érteni, hogy mi folyik körülötted, de itt veszélyes. - mondta nyugodtan apa. - Ezért is mentünk el, mert vadásztak rád.
- Nem értem, miért kéne félniük a sárkányoknak a kardfogúaktól. - csóváltam meg a fejem. - Miért nem lövitek le őket tűzzel és ennyi? Még csak nem is tudnak repülni mint mi, és gondolom nem is tűzállóak. - közöltem, mire Ryen felnevetett.

- Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne. - mondta. - A sárkányoknak különböző fajtái vannak és nem mindegyik tűzokádó. Elég ritkák, és száz kétszáz évente van ha születik egy vagy néha kettő. Ráadásul a kardfogúak hihetetlenül nagyot tudnak ugrani. Ha alacsonyan repülünk a fák lombja között simán felugorhatnak és levadászhatnak minket. - közölte, majd odafordult anyáékhoz. - Ezért is maradnia kéne, hogy megtanuljon ilyen alapvető dolgokat, és, hogy meg tudja majd védeni magát.

- Minél kevesebbet tud annál jobb. Itt csak veszély érheti az átok miatt. Hiszen te is tudod. - nézett mélyen anya a szemébe.

- Már utánanéztem, és csak egyetlen egy leszármazottja lett annak a vezetőnek, az pedig már úgy tudni meghalt. - mondta Ryen. -  Ő ide tartozik, és vigyázni fogok rá! - jelentette ki határozottan, és ismét előtűnt egy emlék, hogy milyen makacs is tudott lenni régebben, és most is. Már éppen mondott volna valamit anya, de apa megfogta a kezét, és ránézett, majd rám.

- Ha tényleg ezt szeretnéd akkor maradhatsz. - mondta mindenkit meglepve. - De tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Ilyen korban már a legtöbben megtanultak átalakulni és vissza, és nem biztos, hogy mindenki befogad majd. Meg kell tanulnod harcolni és vadászni is. És persze van egy feltételünk! - mondta, mire behúztam a nyakam. - Nyitnotok kell anyáddal egy kaput az elmétekben amit nem lehet bezárni. Ezt csak az Álomhozók képesek létrehozni. Ezen keresztül bármikor elérhetünk téged, és te is minket ha baj van.

- Ez egy olyan kötelék amit nem lehet megszakítani, és távolságtól, helytől függetlenül bármikor tudunk beszélni. Ezt én is támogatom. - bólogatott anya. - Az én feltételem még az, hogy hetente visszajössz látogatóba. - tette hozzá, és leomlott a morcos maszkja. Elvigyorodtam, és köszönömöket kiáltva odaszaladtam szorosan megölelni őket. Ekkor meghallottunk egy sürgető kopogást az ajtón. Összenéztünk a többiekkel, de senki nem várt már más vendéget.

- Semmi baj, Daniel az. - szagolt bele a levegőbe Ryen, majd kinyitotta az ajtót.

- Sziasztok! - lépett be Daniel. - Nem akarok zavarni, csak gondoltam jobb ha tudjátok, hogy fél óra múlva visszatér a vadászatról Joseph.

- Ő ki? - kérdeztem.

- Az alfánk. - nézett rám, mire megértettem, hogy még egy akadállyal szembe kell még néznem, ha a falka tagja akarok lenni.

5.rész Egy érdekes este

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Köszönöm nektek a kommenteket és a felíratkozást! :) Jó olvasást ehhez a részhez is!

Ott álltam és bámultam, mert nem tudtam elhinni, hogy egy sárkánnyal állok szemben, aki ráadásul az unokatesóm is. Egy kis részem elmenekült volna, de mégsem tettem, és lassan elindultam felé. Ő lehajolt én meg felmásztam a hátára és elhelyezkedtem a szárnyai előtt, majd belekapaszkodtam a nyakába.

- Készen állsz? - kérdezte, és a hangja olyan élénken csengett az elmémben, hogy inkább még jobban belekapaszkodtam.

- Igen. - mondtam, és megerősítésként még bólintottam is, amit ő nem láthatott. Félig felém fordította a fejét, kitárta a szárnyait, és elrugaszkodott majd erős szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. Hihetetlen érzés volt egyre magasabbra szállni, és látni, hogyan távolodok a földtől. Éreztem, hogyan dolgoznak alattam Ryen másik alakjának izmai. Ahogy megfeszülnek a szárnyak, és egyre messzebb repítenek minket az otthonomtól. Még egyszer visszanéztem, és tudtam, hogy majd visszajövök ide. Hacsak nem a szüleim jönnek utánam. Ezután újból előre figyeltem, és ekkor már Ryen egyenesbe jött. Pont annyira emelkedett föl, hogy ne fázzak, de ne is legyünk közel a városhoz. Kitártam a karom, és élveztem, hogy a hajam vöröses zászlóként lobog mögöttem.

- Tudtam én, hogy te repülésre születtél. - mondta Ryen, és még a fejemben is érzékeltem, hogy mosolyog. Kicsit szokatlan volt még ez a gondolatban beszélgetés, és ha nem vigyázol többet is mondhatsz annak, akivel beszélsz, mint amennyit akarnál. Az utazó társam fél órán keresztül tanítgatta hogyan kell falat vonni az elmém köré, vagy éppen hogyan lökjem ki onnan az illetéktelen behatolót. Majd ezután rátértünk arra, hogyan kell egy képet megmutatni a másiknak. Ryen kezdte, és hirtelen bevillant egy pár másodperces jelenet, ahogyan sárkányok röpködtek egy nagy füves pálya felett.

- Ez itt a röppályánk. Itt tanulunk meg repülni, aztán mehetünk szabadon is.

- De ez nem ér, ez nem is kép!

- Hát, az ügyesebbek már ilyet is tudnak. - vigyorodott el.

- Felvágós! - ütöttem egy kicsit a nyakára, mire pördült egyet a levegőben én pedig sikkantva kerestem kapaszkodó után.

- Ne izgulj, majd megtanítalak, de most elég csak egy kép. - mondta, és érdeklődően felém nézett, mert még mindig teljes erőmből szorítottam. Az ijedségtől nagyra nyílt szemeim összehúzódtak és mérges pillantást lövelltem felé, mire elnevette magát.

- Jól van, többet nem csinálom. - nézett rám boci szemekkel, de én csak azért sem enyhültem meg.

- Biztos vannak olyan sárkányok, akiknél ez aranyos, de te nem tartozol közéjük. - mondtam szemtelenkedve, mire kissé megrázta magát.

- Tudok én rosszabbakat a pörgésnél is. - jegyezte meg egy huncut mosollyal. - Na mutasd azt a képet. - kérte, én pedig kerestem egy megfelelőt. Rákoncentráltam arra, ahogyan Gombóc aludt a szőnyegemen, majd megpróbáltam elküldeni Ryennek.

- Na? - kérdeztem.

- Semmi.

- Most? - próbáltam újra.

- Még mindig nem. - mondta, úgy mintha nem is számított volna másra, mire elhatároztam, hogy úgyis sikerülni fog és jó erősen rákoncentráltam a kép közvetítésére.

- Héj! - rázta meg a fejét. - Ezt szó szerint belenyomtad a fejembe. - mondta mire elnevettem magam. - Próbáld gyengédebben, csak a technikán kéne csiszolni egy keveset. - tanácsolta, és mire a mondat végére ért már át is küldtem egy másikat.

- Na így már jó! - biccentett elismerően.

- Pont végszóra, mert már meg is érkeztünk. - mutattam le egy fák takarásában rejtőzködő házra.

- Honnan tudtad? - nézett rám meglepetten.

- Tippeltem. - vontam vállat egy fél mosollyal.

Óvatosan leszállt ami nehéz lehetett, tekintve, hogy ezt a környéket teljesen beborította a növényzet.  Terebélyes fák, sűrű bokrok nőttek mindenfelé. Mikor földet értünk lecsúsztam a hátáról és megálltam körbenézni. Lehunytam a szemem és éleset szippantottam a friss levegőből. Amint a tüdőmbe leérkezett rögtön úgy éreztem mintha feltöltődtem volna, és az érzékeim kiélesedtek.  Mindenféle növény friss, és néhánynak kissé orrfacsaró szagát, és a magas fűben megbúvó virágok édeskés illatát is megéreztem. Halottam a távoli madárcsicsergést, és az egész olyan felemelő volt, mintha... haza érkeztem volna. A szemeim is megváltoztak, és ha rászuggeráltam valamire azonnal kiélesedtek. Ránéztem Ryenre és megéreztem az apró rezdülését, hogy ő is észrevette a változást. Újból beleszimatoltam a levegőbe, ami egy közeli víz illatát sodorta felém. Hirtelen ötlettől vezérelve megiramodtam és követtem a szagot. Látni akartam amit a mellettem álló fiú, aki most éppen sárkány mit lát rajtam. Egyre gyorsabban futottam és tudtam, hogy ilyen sebességre egy ember már nem képes. Nevetve átugrottam egy farönköt és végre igazán szabadnak érezhettem magam. A kis fák és a bokrok levelei végigsimítottak rajtam, mikor elsuhantam mellettük. Mintha ők is üdvözöltek volna itthon. Nem sokára egy kis tóhoz értem és kifújva magam közelebb léptem hozzá. A víz tükörképében magamat láttam meg sárga szinte világító szemekkel, néhány barnás és zöldes apró csíkokkal az íriszemben, amit egy fekete körvonal választott el a szemem fehérjétől. A pupillám úgy állt, akár egy barátságos macskának, nem pedig olyan penge vékonyra összehúzódva, mint azoknak a harcra kész sárkányoknak az álmomban.

- Hú, gyors voltál. - állt meg mellettem Ryen most már emberként és felöltözve. - Kíváncsi vagyok, milyen fajtájú lehetsz. Ilyen szemeket még egyszer sem láttam. - nézett a szemembe.

- Miért milyeneket láttál?

- A barna és a zöld a leggyakoribb. De mondjuk, vízi sárkányoknál előfordul a kék is. Ettől függetlenül sokféle lehet.

- Milyen fajták vannak még? - kérdeztem érdeklődve.

- Hát jó pár van, de szerintem a húszat nem haladja meg. Bár biztos vannak olyan fajták amikről még nem tudunk. Na, mindegy most nem kezdem el sorolni, majd megtanulod a suliban.

- Suli? Ugye nem mondod komolyan, hogy nálatok alakváltóknál is van?

- Azt hitted megúszhatod mi? - nevette el magát. - Igen van, de teljesen más, és érdekesebb. Csak tizennyolc vagy tizenkilenc éves korig kell járni, utána pedig csatlakozunk a falka életéhez és különböző feladatokat kapunk, például vadászat, felderítés vagy gyógyítás. A jó benne, hogy napi maximum három-négy óránk van. A rossz, hogy nincsenek szünetek. - közölte, mire elkerekedett a szemem.

- Hogy mi? Se téli se nyári se semmi? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Mm-mm. - intett nemet a fejével. - De vannak hétvégék, és ünnepnapokkor, karácsony, húsvét meg ilyenekkor nem kell menni. Mondjuk kevesebbet ünneplünk, mint a rendes emberek. - magyarázta. - Na, de induljunk, mert anya már vár, és persze az ágyam is. - ásított egyet. Visszasétáltunk a leszállás helyére és odamentünk az ajtóhoz, ahol Ryen benyitott, majd előre engedett. Amikor beléptem, rögtön megakadt a szemem egy konyhában sündörgő alakon. Világos barna haja volt, aminél a szeme pár árnyalattal sötétebb lehetett. Mikor felém nézett megdermedtem. Az arca olyan ismerős volt és kicsit hasonlított is anyáéra. A szemük azonos volt, de anyának vöröses barnás haja van, mint nekem. Ekkor beugrott, hogy ő anya két évvel fiatalabb húga. Már csak a nevét kéne még kitalálnom.

- Sophie! - mondta ki a nevem kissé hitetlenkedve. - Örülök, hogy újra látlak. Nem hittem volna, hogy megismersz, gondolom Jane kitörölte az emlékeidet. - hozta szóba anyát.

- Igen, de segítettem, hogy gyorsabban vissza is kapja őket. - vigyorodott el Ryen elfojtva egy ásítást. - Na, én megyek aludni. Jó éjt. - mondta, és eltűnt egy ajtó mögött.

- Camille, ugye? - kérdeztem félénken, hiszen olyan zavaró volt, hogy alig ismerem meg azokat, akik végig tudtak rólam. Mosolyogva bólintott, majd beljebb invitált, és leültünk a kanapéra.

- Te tudod, hogy miért titkolta el előlem ezt? - kérdeztem halkan.

- Igen, de most biztosan fáradt lehetsz. Majd megbeszéljük holnap. - próbálta terelni a témát. - Pár éjszakára maradj itt, és ha van kedved lakhatsz is itt velünk, örülnénk neki. Vagy ha nem akkor majd megmutatjuk a régi házatokat. Szerencsére itt van a közelben.

- Köszi, átgondolom. - válaszoltam, miközben egyre több emlék lepett el, hogy kiskoromban sokszor aludtam és játszottam is itt. -  De muszáj pár dolgot megtudnom, a nélkül úgysem tudnék elaludni.

- Mindig is ilyen makacs voltál. - nevetett fel. - Na, rendben kérdezz. - adta meg magát.

4.rész Szökés

Sziasztok!

Megérkeztem és nem csak én hanem a rész is! :) Siettem, ahogy tudtam és remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket, mert innentől jönnek majd az igazán izgalmas részek és még több bepillantást nyerhettek ebbe a világba. Jó olvasást!

- Tényleg? … - akadt el a szavam. - Tényleg unokatestvérek vagyunk? - kérdeztem még mindig döbbenten, hiszen én eddig abban a hitben éltem, hogy a szüleimen és a nagyszüleimen kívül nincs más rokonom, erre mégis csak felbukkan egy.

- Hát, ha az álomnak, vagyis a visszaadott emlékednek nem hiszel, akkor megerősítem szóban is. Igen. - közölte. Én meg csak álltam ott, mint egy darab fa. A szívem azt súgta, hogy induljak, de bekapcsolt bennem egy kis riasztó, ami megtorpanásra késztetett, mert mi van, ha nem bízhatok benne? Így hát meg se moccantam, míg meg nem hallottam a kopogást az ajtómon.

- Sophie, gyere ki. Beszéljük meg ezt. - szólalt meg anya lágy hangon.

- Nem. Nem akarom, hogy kitöröld az emlékeimet!

- Héj! - böködött meg suttogva Ryen. - Siess már! Lépjünk le innen minél hamarabb.

- És mégis, hogy gondoltad ezt a megmentősdit? - sziszegtem idegesen, miközben a fejemet kapkodtam Ryen és az ajtó között. 

-  Majd meglátod. - vigyorodott el, mire én gyanakodva néztem rá. 

- Nem fogja. Elmondjuk, amit tudnod kell. - szakított ki a párbeszédünkből apa hangja. 

-  Akkor mondjátok el, hogy ez mire volt jó? 

- Hogy biztonságban lehessünk. - válaszolta anya, és már ebből sejtettem, hogy nem fog mindent elmondani. - Kérlek kicsim, gyere ki! 

- De előtte tudnom kell, hogy ki az a Ryen. - mondtam, miközben rápillantottam a tőlem nem messze álló srácra, és tudtam, ha már anyáék is kimondják azt a szót, akkor nem fogok többet kételkedni.

 - Ő … egy rokon. - tartott anya egy kis szünetet, és hallgattam ahogyan mélyen beszívja a levegőt, majd lassan kifújja. - Az unokatestvéred. - adta meg a végső löketet, és most már tudtam, hogyan döntsek. 

-  Egy picit hagyjatok magamra. Még ezt át kell gondolnom. - mondtam nekik, és miután beleegyeztek, és már nem hallottam a távolodó lépteiket, visszafordultam Ryenhez. Belenézett a szemembe, és próbálta kiolvasni a választ, de mielőtt megtalálhatta volna már ki is mondtam. 

-  Mehetünk. - bólintottam határozottan. Egy darabig csak állt ott és nézett, ahhoz képest, hogy az előbb még ő siettetett, majd a csuklómnál fogva elkezdett az ablak felé húzni. Átmászott rajta, majd onnan a kerítésre ugrott, de én nem mertem leugrani. 

- Ne félj, elkaplak. - biztosított, én pedig némi hezitálás után ugrottam, és koncentráltam, hogy meg tudjak majd kapaszkodni. Sikeresen megérkeztem a kerítés tetejére, de éreztem, hogy ugyanebben a pillanatban egy kéz kulcsolódik a karomra meggátolva, hogy lecsússzak onnan.

 -  Innen már csak le kell mászni, majd ezután egy kis séta következik. - magyarázta, miközben ő már a földön várt rám.

- Hova? - kérdeztem mikor én is leérkeztem.

- Majd meglátod. - vigyorodott el, és kezét a fejemre téve kissé összekócolta a hajam. Már éppen rászóltam volna, de hirtelen beugrott néhány emlék, hogy régebben is csinálta már ezt.

- Nálad ez egy bevett szokás, hogy mindig összekócold a hajam? - kérdeztem szórakozottan.

- Hát már elég régen csinálhattam, úgyhogy be kellett pótolni. - vigyorodott el újra. Én eközben még egyszer hátra pillantottam, és láttam ahogyan egyre távolodunk az otthonomtól. Hirtelen elöntött a bűntudat és azon gondolkodtam vajon jó döntés volt e, hogy csak így otthagytam anyáékat meg mindent, de meg kellett tudnom az igazat!

- Pontosan milyen régen? - kérdeztem.

- Utoljára akkor mikor tizenkét éves voltál, én meg tizennégy. Azután elköltöztetek, és gondolom akkor törölte ki anyukád az emlékeid. De szerencsére nem lehet őket véglegesen eltávolítani, hanem mélyen a tudatalattidba kerülnek, és előjöhetnek, úgy ahogy az előbb is. - mondta, de én megakadtam az egyik szónál.

- Elköltöztünk? De hiszen mi mindig ott laktunk. - mutattam hátra a házunk felé.

- Azt hiszem, a legtöbb emléked visszajön, ha majd megmutatom a régi házatokat. Szinte mindent otthagytatok gondolom azért, hogy ne emlékeztessen majd semmi téged az ottani életedre. De azt majd később mikor majd beértünk a faluba. - magyarázta és eközben tudatosult bennem, hogy mennyi mindent nem tudok a saját életemről. Ezek után csendben sétáltunk egymás mellett, miközben beértünk egy kisebb erdőbe. A fák ágai a sötétben félelmetesen kanyarogtak felettünk, és néha egy kis nesz, elszáradt falevelek zörrenése a lombokon, vagy éppen gallyak recsegése a lábunk alatt törte meg a tücskök halk énekét.

- Itt is vagyunk. - szakított ki Ryen hangja a mélázásból, és körülnéztem, hogy hol is van az az itt. Egy kisebb tisztáson álltunk, amit füvön kívül csak egy két bokor tarkított.

- Öhm, és mit is keresünk itt? - fordultam körbe.

- Semmit. Itt fogod megismerni a fajtád titkát. Mi alakváltók vagyunk, ami egy különleges képességnek vagy ajándéknak felel meg. A legendát majd elmondom mikor beértünk a faluba. - azzal elkezdett öltözni, és levette magáról a pólót, és amikor a farmernál tartott muszáj volt megkérdeznem, hogy mégis mi az ördögöt művel.

- Te meg mit ... ? - kérdeztem volna, ha nem teríti be a fejem a pólója. - Héj! Te csak ne dobáld rám a ruháidat. Nem vagyok fogas! - szedtem le magamról a ruhadarabot, de a következő pillanatban repült is felém a másik. Azt gyorsan elkaptam a levegőben, majd mérgesen néztem az alsógatyában álldogáló fiúra. Ekkor újabb emlékek törtek fel a felszínre, és rájöttem, hogy máskor is láttam már így, majd beugrott egy kép, ahogyan egy kis gatyában szalad egy nagy füves pálya felé, én meg hiába kiabáltam neki, ő nevetve tovább ment.

 - Ugye nem gondolod, hogy feláldozom a kedvenc pólóm? Amikor átváltozunk leszakadnak rólunk a ruháink, de akik már gyakorlottak benne azok meg tudják tartani legalább az alsóneműket. - mondta. - Na kezdem, ne ijedj meg! - figyelmeztetett, majd lehunyta a szemét. Előre léptem egyet, de mikor megláttam hosszú fekete karmokban végződő ujjait, és hogy a bőrét beborítja egy pikkelyes páncélréteg, rögtön hátráltam kettőt. A kezemben erősen szorítva a ruháit figyeltem ahogyan megnyúlik az arca, és hirtelen szárnyak nőnek ki a hátából. A pikkelyei és a szárnya a barna színből zöldbe mentek át, majd egy teljesen kifejlett sárkány állt előttem. Olyan háromszor nagyobb lehetett, mint én.

- Na, hogy tetszem? - szólalt meg a fejemben egy hang.

- Ilyen nincs. - mondtam, és a hangomba hitetlenség és csodálat is vegyült.

- Most próbálj meg gondolatban beszélni hozzám. Koncentrálj, és próbáld meg fejben felém közvetíteni a gondolataidat. - adott instrukciókat.

- Oké. Most hallasz? - üzentem neki, miközben azt képzeltem, hogy egy láthatatlan fonál összeköti az elménket és azon keresztül küldöm a gondolataimat neki.

- Igen. Ügyes! Nem sok mindenkinek sikerül elsőre. Mi így beszélünk egymással mikor sárkány alakban vagyunk.

- Szóval bármelyik alakváltóval tudnék gondolatban beszélni?

- Azt hiszem igen. Bár az idegenekkel nehezebb felvenni a kapcsolatot, mint azokkal, akiket ismersz. Na, de induljunk, mert egy órás az út a faluba, és még aludni is szeretnék még ma este.

- Mégis hogyan? Te repülsz én meg futok utánad? - kérdeztem szemöldökömet felvonva.

- Természetesen nem. A hátamon repülsz majd. - eresztett meg egy sárkánymosolyt, nekem meg izgalom járta át az egész testem és a vér gyorsabban zubogott az ereimben, hiszen mindig is erről álmodtam, hogy egyszer repülhessek. Nem repülőgépen, meg ilyen szerkezetekben ülve, hanem szabadon száguldani és érezni az arcomba csapódó szelet. Most pedig itt az alkalom!