9. rész Vadászat a vadászra

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késésért, de mint szinte minden blogírónak nekem is elrabolja az időmet a suli… De cserébe most egy kicsit hosszabb rész következik! :)  

Jó olvasást!

Elértünk az emlékeimben szereplő nagy szinte fekete fához, majd onnan jobbra mentünk ahol bokrok zárták el előlünk a kis utat.

- Na, és innen hogyan tovább? - érdeklődött Lea.

- Csak figyelj! - mondtam, én pedig reménykedtem benne, hogy meg tudom még azt csinálni, amit évekkel ezelőtt. Vettem egy kis lendületet, majd felugrottam, elkaptam a fa egyik ágát és átlendültem a bokrok felett. Sikeresen földet értem guggolásba és a kezemmel megtámasztottam magam, hogy el ne veszítsem az egyensúlyom.

- Ezt te sem gondolod komolyan!? - kiáltott a túloldalról Lea.

- Gyere már! Ha én meg tudtam csinálni, akkor te is! - mondtam, de mire a mondat végére értem, meg is láttam a levegőben kapálódzó Leát, aki négykézláb ért földet.

- Legközelebb én mondom meg merre megyünk. - nézett fel rám, miközben kifújta az arcából a haját. Rávigyorogtam, majd felsegítettem, és tovább mentünk az egyre sötétedő erdőben.

- Miért pont este lesz a verseny? - kérdeztem.

- Mert így biztonságosabb. Nappal nem repülhetünk magasan, nehogy észrevegyenek az emberek. Mondjuk erre nem is laknak, de mindegy.

- Amúgy jól ismered Ryen-t? - kérdeztem egy kis hezitálás után. - Mármint, hogy elég sokat tudsz erről az emlékes dologról.

- Ne félj, bennem bízhatsz, és igen. Sokat vagyok Daniellel meg vele. Ők jó társaság, és most végre jött egy normális lány is. - mosolygott rám.

- Ha én normális vagyok, akkor milyenek a többiek?

- Ne akard tudni! - nevetett fel. - Van két lány, akik csak magukkal foglalkoznak, meg egy aki minden percben a könyvtárban lóg. Abban is kételkedem, hogy hazajár aludni. - rázta meg a fejét.

- Meg vagyunk mi, akik az erdőben kalandoznak. - mondtam viccelődve, de ekkor meghallottam egy ág gyanúsan hangos reccsenését. Megtorpantam és éreztem, ahogyan kiélesedik a látásom miközben körbenéztem. Lea is megállt és beleszimatolt a levegőbe. Én is így tettem, de az erdő tipikus illatán kívül nem éreztem semmit. Biztos ezt is megtanítják majd, hogyan lehet szétválasztani és megkeresni egy szagot.

-  Na, szagot fogtál? - kérdeztem, mire csak megcsóválta a fejét. Még egy reccsenés, mire megpördültünk a tengelyünk körül. A fenyegetettség érzésére előtörtek a karmok az ujjaim végén és éreztem, hogy a fogaim hegyesebbek a szemfogaim pedig hosszabbak lesznek. Óvatosan végigsimítottam rajtuk a nyelvemmel, de mégis megkarcoltam mikor erősebben odanyomtam az egyikhez. Lea furcsa, mély morgásszerű hangot hallatott, és mikor odanéztem láttam, hogy ő is hasonlóan néz ki. Újabb reccsenés, most már közelebbről. Az ösztöneim azt súgták, hogy kapjam el azt, ami körülöttünk ólálkodik, és ez még tőlem is szokatlan volt. Biztos közrejátszik a sárkány énem, mert az emberi már régen lélekszakadva rohanna máshová vagy pedig megdermedt volna. Már éppen azon voltam, hogy a betolakodó felé vessem magam, de ekkor egy nyílvessző suhant el mellettem a karomat a ruhámnál fogva a fához szegezve. Meglepetten felkiáltottam, mert a nyíl a bőrömet is súrolta. Most már nem akartam megtudni, hogy kivel állunk szemben, hanem szabadulni akartam, és minél messzebb kerülni innen. Lea egyszerre káromkodva és morogva idefutott és egy hirtelen rántással kihúzta a nyilat a fából. Felszisszentem, ahogy a nyílhegy végigsúrolta a bőrömet. Ledobta a földre a nyilat, majd villámgyorsan futni kezdett a támadónk után. Utána kaptam volna, de túl gyors volt, és rögtön el is tűnt a szemem elől. Néhány perc múlva pedig csalódottan tért vissza.

- Nem találtam. Komolyan még szaga sincsen! Milyen lény az, aminek nincs semmilyen szaga? Lábnyomot sem találtam a földön, mintha nem is járt volna itt senki! - bosszankodott.

- Szóljunk erről a többieknek? - kérdeztem.

- Nem is tudom. Majd holnap elmondjuk Ryenéknek, és majd eldöntjük. Ők mindig benne vannak a furcsa dolgok kiderítésében, és ezt nem hagyjuk annyiban! Levadásszuk! Most viszont menjünk a versenyre, mert lekéssük. - mondta, és elkezdett maga után húzni.

- Te nem is aggódsz egy kicsit sem? Mi van, ha visszajön? - gondolkoztam.

- Nem fog. Amúgy sem bírna egyedül egy sárkányfalkával. Viszont az idegesít, hogy nem éreztem semmit. - válaszolt úgy, mint aki lezártnak tekintette a témát. Sóhajtva megadtam magam, majd a következő elágazásnál visszahúztam, mert rossz felé ment. Nem is tudom, hogyan tájékozódok még sötétben is, de hallgattam a megérzésemre.

- Amúgy jól látunk a sötétben? - kérdeztem.

- Persze. - nézett rám, és észrevettem, hogy a szemét nem változtatta vissza normálisra. - De csak sárkány szemmel. - kacsintott, én pedig megfogadtam a tanácsát és kipróbáltam. Hát tényleg jobb volt így. Mintha levették volna a sálat a szememről, úgy kivilágosodott minden. Persze nem úgy mintha nappal lenne, hanem inkább úgy mintha a Hold erősen világítana. Nemsokára ki is értünk az erdőből, és megpillantottuk a röppályát. Kiszúrtunk egy részt ahol nem voltak annyian, de nem csak mi, mert egy nagyobb csapat is megcélozta magának azt.

- Futás! - kiáltotta, és teljes erőbedobással rohanni kezdett.

- Ugyan már! - sóhajtottam, de végül mégis utána mentem. Egyre gyorsabban futottam,  majdnem, mint első nap. Éreztem, hogy a szemem megváltozik, és az izmaim erősebbek lesznek. Nem kellett sok és utol is értem Leát, aki ezt csodálkozva fogadta, hiszen jókora előnnyel indult. Szélesen elmosolyodtam, majd még nagyobb sebességre kapcsoltam. Jó érzés volt versenyt futni a széllel. Hamarabb odaértem a kiszemelt helyre, mint a másik társaság, és mögöttem nemsokára Lea is feltűnt.

- Nocsak! Te meg ki vagy? - állt meg előttem egy lány fensőbbségesen, túlságosan fennhordva az orrát. Már a tartásából megítéltem, hogy ő az egyik nem kedvelt személy, akiről Lea mesélt.

- Láthattad őt a beavatáson. De gondolom akkor is el voltál foglalva magaddal. - mondta csípőre tett kézzel Lea.

- Ó, hát veled van. - mosolyodott el gúnyosan a lány, miközben sötétbarna haját hátradobta a válla fölött. - Kár, hogy a nyomikat választottad. - fordult felém.

- Én nem látok itt senki nyomit! - hangsúlyoztam jobban az utolsó szót, és kérdőn felvontam a szemöldököm.  

- Láttam, ahogy futsz. Biztos te Földi futó vagy. Szegényke majd nem tud repülni, mint a többiek. - nevetett fel kárörvendően.

- Akármi is vagyok, én legalább tudok gyorsan futni, de lefogadom te repülésben is mindig a sort zárod. Én majd eltudok menekülni, ha kell, téged meg levadásznak, mint a leggyengébbeket! - villantottam rá fénylő sárga szemeimet, mire félelemtől elkerekedett szemekkel elkezdett hátrálni. A csatlósai szorosan követték őt, és vele együtt távoztak, de a mögöttük lépdelő fiúk lassan érdeklődve felénk sétáltak. Éreztem, ahogy a szemem még fényesebb lesz, és oldalra léptem, hogy jobban eltakarjam Leát. Nem tudom miért, de előtört belőlem a védelmező ösztönöm.

- Menjünk innen! - súgta a fülembe Lea. - Köztudott, hogy a beképzelt csajokat általában a beképzelt, bunkó fiúk követik. - magyarázott. - Eddig sem vágytam ennek a " menő " csapat társaságára, és ez most sem változott. - tette hozzá bosszankodva, miközben elkezdett hátrafelé ráncigálni.

- Várjatok!  - kiáltott utánunk egy kellemes, mély hang. Egyből meg is torpantam, amit Lea nem igazán díjazott, de hát így hatott rám ez a különös hang. Lassan megfordultam és egy nálam vagy húsz centivel magasabb, barna hajú fiúval találtam szemben magam. Elmosolyodott, én pedig belenéztem a szemébe, de bár ne tettem volna. Ugyanis az még nagyobb befolyással volt rám, mint a hangja. Gyönyörű, mélykék szeme olyan volt, mint egy feneketlen kút, ami fogva tartotta a tekintetem. Ha akartam volna sem szabadulhattam.

- Te vagy az új tag, Sophie ugye? - kérdezte barátságosan.

- Igen. - bólintottam miközben lesütöttem a szemem, de mikor újra felnéztem rá, ismét elvesztem ebben a szép szempárban. Ilyen szemeket még tuti nem láttam. Ahogy elkezdtem jobban fixírozni az arcát a látásom rögtön kiélesedett, és ezzel együtt a fiú arcvonásai is. Helyes volt, ezt azonnal megállapítottam. De ekkor feleszméltem, mert utat törtek az elmémbe Lea korábbi szavai. Hiszen nekem sincsen szükségem egy beképzelt, bunkó társaságára! Igaz, én még nem ismerem, de jobb, ha távol maradok tőlük! - határoztam el, majd azon kezdtem el gondolkodni, hogy miként léphetnénk le minél gyorsabban, de Lea már ki is találta. 

- Bocs, de mennünk kell. - vetette oda félvállról, majd mögém lépve megfordított és tolni kezdett az ellenkező irányba.

- Föntebb megyünk innen, ott még láttam egy helyet. - mondta. A röppálya egy kis völgyben helyezkedett el. Lent volt a pálya, a nézők pedig a domboldalról nézhették a repülőket, így ha föntebb repültek is, akkor is remek volt a rálátás. Két alakváltó már versenyzett is, és próbálták megelőzni egymást egy szlalom pályán. Lea leterített egy pokrócot, és arra letelepedtünk. Sokan csinálták így, mások pedig rönkpadokon ültek.

- Ki volt az a csaj, aki leszólított minket? - kérdeztem hirtelen.

- Jenna. Ő az, akit senki sem kedvel, a két csatlósán kívül. Mondjuk ő sem sok mindenkit. - legyintett, majd felállt, mire kérdőn ránéztem. - Hozok inni, mindjárt jövök! Addig el ne tűnj! - emelte fel a mutatóujját, majd elindult egy társaság felé, akik osztogatták az üdítőt, meg egy kis nasit. Visszafordultam a versenyzők felé, és csak ámultam, hogy milyen kecsesen repülnek sárkányként. Egy pillanatra elszomorodtam, mert eszembe jutottak Jenna szavai, és ha igaza van, akkor lehet, hogy én sosem fogok tudni repülni. Ám ez a kis elmélkedés elég is volt arra, hogy megjelenjen valaki előttem, és már csak akkor vegyem észre, mikor eltakarja előlem a kilátást.

- Leülhetek? - kérdezte a hihetetlenül kék szemű fiú, bár meg sem várta a válaszom már el is helyezkedett mellettem.

- Nem mondtam, hogy igen. - szóltam neki, oda sem nézve.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy miért vagy szomorú. Utána már megyek is, ha akarod. - nézett rám egy bátorító mosollyal.

- Milyen az a Földi futósárkány? - kérdeztem hirtelen.

- Miért kérdezed? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire megállapítottam, hogy neki ez is jól áll.

- Csak úgy. - vontam vállat, és már azt hittem nem is válaszol, mikor a csönd után hirtelen belekezdett.

- Azt kell róluk tudni, hogy nincs szárnyuk, de remek futók, mint ahogy a nevükben is benne van. Nagyon gyorsak, és nekik erősebb az állkapcsuk és élesebb a fogaik, mint a legtöbb sárkánynak. A farkuk pedig hosszabb, mint a szárnyasoké, és ostorszerűen is tudják használni védekezésnél.

- Hű, mintha egy sárkány kézikönyvet olvastál volna föl. - néztem rá csodálkozva, mire elnevette magát.

- A suliban minden fajtát így kell tudni, szóval hajrá!

- Elég jó a memóriám, úgyhogy nem hiszem, hogy gond lesz vele. - mosolyodtam el, hiszen a rendes, hétköznapi iskolában is a kitűnőek közé tartoztam. Mondjuk a matekkal mindig meg kellett küzdenem, mert sem a tárgyat, sem a tanárt nem szerettem, úgyhogy általában abból négyes voltam, vagy néhanapján összejött az ötös is. Az osztályban pedig nagyon ritka volt matekból az ötös, és csak két fiú, meg egy lány volt zseni belőle, tehát meg is kaptam viccből a " stréber " jelzőt pár napra. A földrajz volt még a rizikósabb tantárgy, de abból a dolgozatokat mindig a padtársammal írtuk meg, mert a tanár sosem figyelt ránk csak a számítógépet nyomkodta, így a többiek is mindig használtak valami puskát, vagy egymást. 

- Engem meg a legtöbb fajta érdekel, szóval nekem sincs gondom vele. - törte meg a gondolatmenetem mosolyogva.

- Akkor nem nézed le úgy a Földi futókat, mint Jenna? - néztem rá.

- Egyáltalán nem.  - mondta úgy, mint ha butaságot kérdeztem volna. - Senki nem nézi le őket csak Jenna, de azt nem tudom, hogy miért. Az egyik haverom már rajta van az ügyön. - bólogatott, mire felnevettem. Levettem a pulcsimat, mert melegem volt és a derekamra kötöttem, de ekkor a fiú elkapta a kezem és tanulmányozni kezdte.

- Hol sérültél meg? - kérdezte, mire rájöttem, hogy a nyílvessző okozta kis vágásra gondolt.

- Elestem, és egy ág megszúrt. - mondtam, de láttam, hogy nem nagyon hisz nekem.

- Bekötözöm. - jelentette ki, és kivett egy díszes kendőt a zsebéből, de elhúztam a kezem.

- Miért engedném egy idegen fiúnak, hogy segítsen? - kérdeztem kihívóan ránézve.

- A nevem Nathaniel, barátoknak csak Nate. Most már nem vagyok idegen. - kacsintott, majd a kezemért nyúlt én pedig hagytam neki.

- Ettől még mindig nem ismerlek. A név nem mindig árulja el a személyiséget.

- Egy arkangyal neve. Pont olyan vagyok. - pislogott rám, mire szem forgatva elnevettem magam.  

- Én is tudtam. De azt majd meglátom, hogy olyan vagy e. - vigyorogtam rá, majd megláttam Lea közeledő alakját, és már abból tudtam, hogy baj lesz. Valakivel váltott egy szót, majd felénk fordulva felvillant a szeme. Először enyhén elnyílt a szája, majd szorosan összeszorította, és mikor meglátta, hogy a fiú a kezemet kötözgeti, talán még az orrából is szállt a füst ahogy fújtatott.