7.rész Az utólsó akadály

Sziasztok!

Itt is az új rész és remélem tetszeni fog! :) Köszönöm a 850 oldalmegtekintést! Írjatok kommentet is, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre! Jut eszembe kettő karakterrel bővült a szereplők menüpont és egy szereplő képét kicseréltem. Jó olvasást!

- Joseph? Úgy, mint te apa? - kérdeztem.

- Igen. Joseph Clark. A legtöbbször minket csak a vezetéknevünkön szólítottak, így nem volt keveredés. Vagy pedig őt uramnak engem pedig Joe-nak hívtak. - mesélte. - Most viszont indulnunk kell, ha feltűnésmentesen ki akarunk jutni innen. - jegyezte meg mire kissé elszomorodtam.

- Biztos nem maradtok? -  kérdeztem reménykedve.

- Nem lehet. - simított ki anya az arcomból egy tincset. - Ha maradnánk, akkor nagyobb veszély leselkedne rád. Könnyebben megtudnák úgy a kardfogúak, hogy itt vagy ha mi is visszajönnénk. Ha pedig bármi baj van azonnal szólj! Az elménk közötti kapun mindig elérsz. Most pedig hunyd le a szemed. - hajolt oda hozzám és homlokát az enyémhez érintette. Abban a pillanatban megéreztem a kötelék létrejöttét közöttünk, amibe rajtunk kívül nem nyúlhatott bele más. - Így. Holnap pedig gyere vissza a ruháidért meg a cuccaidért. - mondta és láttam rajta, hogy egy kicsit még aggódik.

- Szóval maradhatsz? Király! - lelkesedett be Daniel, akinek a jelenlétéről csaknem el is feledkeztem. - Olyan dolgokat fogunk csinálni, hogy ...  - kezdett bele ravaszul felcsillanó szemekkel, míg össze nem találkozott a tekintete a felnőttekével. - Csupa jót és hasznosat! - fejezte be ártatlanul vigyorogva, mire csaknem felprüszköltem a visszafojtott nevetéstől. Inkább bele sem akartam gondolni mit érthetett a jó és hasznos dolgok alatt ... Gyorsan elköszöntünk anyáéktól és megbeszéltük, hogy holnap délelőtt visszamegyünk a dolgaimért. Miután elmentek, leültünk a kanapéra egy-egy bögre teával, de nem sokáig ücsöröghettünk nyugodtan, mert a két fiú hirtelen felpattant majdnem kiöntve a forró italukat.

- Megjött Joseph. - jelentették be szinte egyszerre, mire majdnem elejtettem a poharam.

- De ezt honnan tudjátok? - kérdeztem.

- Szaglással, és az érzékek kifejlesztésével. Ne félj te is megtanulod majd a suliban. - mondta Daniel. - Akarjátok, hogy behívjam, vagy majd később? - kérdezte, mire mindenki felém fordult. Remek!

- Jó lesz most is. - mondtam nem éppen meggyőzően, Daniel pedig bólintva elindult az ajtó felé, amire összeszorultak az ujjaim a bögrémen.

- Az alfa Elmetörő sárkány. Gondolatolvasó és bárkiről megállapítja, hogy igazat mond e vagy hazudik. - mondta Ryen. Hát nem éppen megnyugtató szavak. 

Nem sokat kellett így ülnünk idegeskedve és már nyílt is az ajtó, amin belépett egy magas,  barna hajú és szürke szemű középkorú férfi, akit pedig Daniel követett. Tiszteletet követelő kisugárzását már csak a mély hangja tette ijesztőbbé. A tekintete nem árult el semmit, de mikor belépett a nappaliba rögtön kiszúrt engem. Felvillant a szeme egy pillanatra, mire szerettem volna még kisebbre összehúzni magam.

- Szóval miatta hívtatok. - állapította meg, miközben én már a menekülési útvonalaimat terveztem. De kívülről nem adtam jelét semminek. Szerintem még az izgulással vegyülő idegességet is rejtve tudtam tartani.

- Ugye te vagy Vane lánya? - kérdezte.

- Igen. - válaszoltam és szerencsére egy kicsit sem remegett meg a hangom.

- Miért vagy itt? - kérdezte már nem annyira színtelen hangon.

- Szerettem volna megismerni a fajtámat, hogy hova tartozom. Ha lehetne itt maradnék.  - válaszoltam. Mintha leomlott volna egy réteg páncél róla, és már nem volt olyan rideg a tekintete, hanem egy csipetnyi bizalmat és kedvességet is tükrözött.

- Örülök, hogy egy Vane visszatért közénk. - mondta barátságosabb hangon, mire egy halvány mosollyal bólintottam.

- Apád régi kérését betartva távol tartunk majd a veszélyes helyektől. Gondolom Jane rögtön vissza is vinne, ha megtudná, hogy kardfogúak közelében járkálsz.

- Az meglehet. Így sem volt könnyű meggyőzni, hogy maradhassak. - mondtam, miközben rám tört az az érzés, hogy én csak olyan helyeken fogok kikötni, ami nem éppen biztonságos.

- Ma gyűlés lesz a faluban. - fordult a férfi Camille felé. - Gyertek el, hogy bemutathassuk a többieknek. - mondta, majd egy rövid köszönés után távozott. Kifújtam a levegőt amiről észre sem vettem, hogy már egy ideje bent tartottam. 

- Hát ez jól ment. - jegyezte meg egy kisebb hallgatás után Ryen, majd felém nyúlt és összeborzolta a hajam.

- Igazán leszokhatnál erről! - mordultam fel, mire mind a két fiú felnevetett.

- Na, nekem mennem kell. - tápászkodott föl Daniel. - Találkozunk a gyűlésen. - mondta, és még egy emberrel kevesebben lettünk.

- Körbe vezesselek a faluban? - kérdezte meg hirtelen Ryen.

- Persze, de nem lesz belőle gond? - kérdeztem mire csak egy vállrándítással felelt. Hát nem akartam már az első nap bajba keveredni, de túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy nemet mondjak így elindultam utána az ajtóhoz.

Már egy ideje gyalogoltunk egy hosszú ösvényen, de nem láttam semmi jelét annak, hogy itt laknának.

- Mégis milyen messze van?

- Már hamarosan odaérünk. Tudod, a falu úgy van felépítve, hogy rengeteg ösvény behálózza azt, és szinte mindegyik a falu központjába juttat, ha követed őket. A központban nem laknak sokan, csak akik ott dolgoznak. Még az alfa és a családja sem. A könyvtáros is a könyvtárban lakik, a pék pedig az üzlete fölött. Van ott még hentes és gyümölcsös is, meg még egynéhány bolt. Mondjuk a ruhákért meg egyéb dolgokért az emberek városába szoktunk menni. - magyarázta, én meg nem győztem befogadni ezt a sok információt.

- De hogyan szerzitek be ezt a sok mindent? - kérdeztem, hiszen gondolom, emberek nem járnak ide, hogy behozzák a szükséges dolgokat.

- Jól gondolod. - mondta, mire felvontam a szemöldököm. - Túl nyílt volt az elméd így meghallottam, de ne félj, majd megtanulod lezárolni. - magyarázta, mire én elképzeltem, hogy az összes emlékemet, a gondolataimat meg mindent egy ládába bezárom, amihez csak nekem van kulcsom. - Na így kell ezt! - nézett rám elismerően. - A kérdésedre a válasz pedig, hogy mi hozzuk be magunknak, ami kell nem pedig az emberek. A beszerzés is egy olyan munka, amit a suli kijárása után lehet választani.

- Oké, értem. De még egy kérdés. Ha nem a falu központjában laknak a többiek, és nem is itt akkor hol?

- Na, figyelj. - állt meg, és a karomnál fogva maga mellé húzott. - Nézz arra és koncentrálj. - mutatott egy pontra maga elé az erdőben, de fák kacskaringós ágain kívül nem láttam semmit. Kérdőn ránéztem, ő meg csak megfogta a fejem és visszafordított. - Koncentrálj! Próbálj túlnézni a fákon. - mondta, én meg csak bámultam az erdőt. Egyszer csak mintha az ágak távolodtak volna egymástól egyre nagyobb réseket hagyva maguk között, és akkor megpillantottam egy faházat. Sötét színe, nagy ablakai és terasza modern hatást kölcsönzött neki.

- Mindenki ilyen rönkházakban lakik?

- Igen. Ez jobban beleolvad az erdőbe, és mint láttad a fák elrejtik őket, és néha még nekünk is segítenek. - mondta, én meg hitetlenkedve meredtem rá. Nem semmi, hogy a növények vigyáznak az alakváltókra és a házaikra is.

- Ez hihetetlen. - jegyeztem meg csodálkozva. - Ha véletlenül erre tévedne egy ember, akkor ő nem látná meg a házakat?

- Nem. De ha mégis amire szinte semmi esély sincsen, akkor egy Álomhozó, mint anyukád meg én kitörölné az emlékezetéből, hogy itt járt.

- Héj, Ryen! - hallottunk meg egy kiáltást hátulról. - Kit hoztál magaddal? - kérdezte a lány kissé gyanakvóan oldalra döntve a fejét mikor észrevett. Sötétszőke haja és kék szeme volt.

- Szia, Lea! Ő itt az unokatesóm Sophie.

- Ó, szia! - nézett rám a csodálkozástól nagyobbra nyílt szemekkel. - Lea Wright vagyok. - mutatkozott be mire mosolyogva biccentettem. - Hallottam én már rólad. Szívesen megmutatok majd mindent! Tudod Ryen nem mindig a legkiválóbb társaság... - kezdte, de a mondat félbe szakadt, mert Ryen az oldalába akart bökni, mire a lány nevetve arrébb ugrott. - Na, majd még találkozunk, de most mennem kell, mert mindjárt kezdődik a gyűlés. - mondta, majd mosolyogva felém intett és elfutott.

- A gyűlés! - csapott a homlokára Ryen. - Húzzunk haza, mert elsétáltuk az időt! - mondta, majd megint karon ragadva engem elkezdett visszafelé futni, én pedig loholhattam utána.

6.rész Történelem és legenda

- Szóval miért törölte ki az emlékeimet, meg az álmaimat? - kérdeztem mire nagyot sóhajtott.

- Ez egy hosszú történet, és az elején kell kezdenem ahhoz, hogy megértsd. Emiatt pedig fáradt leszel holnap! - figyelmeztetett, de én nem riadtam vissza, és közelebb hajoltam jelezve, hogy figyelek. - Joseph Vane, az apád az egyik legjobb katona volt. Gyors és halálos a levegőben, ezért ő is bekerült a Tanácsba. A Tanács a falka vezetői köre, amelynek az alfa áll a tetején. Oda csak a legjobb harcosok, a legügyesebb-legokosabb alakváltók, és az arra érdemesek kerülhetnek be. Joseph szinte minden kisebb harcban részt vett a kardfogúak ellen. Bizonyára láttad már a tigriseket az álmodban. - tudakolta mire bólintottam, és mutattam is neki egy képet, ahogyan azt Ryen tanította. Elkerekedett szemekkel fogadta, és gondolkodva rám nézett.

- Ez, hogy lehet? Eddig senki sem harcról kapott álmot, de te meg pont a Végső küzdelemről láttál. Az volt a legnagyobb csata és akkor volt a legtöbb áldozat. Mondjuk kevesen szoktak meghalni, mert azt még nagyon régen mikor béke volt a Dakari, a sárkányok, és a Tirón, a tigrisek törzse között akkor törvénybe írtuk, hogy az alakváltók fajának fennmaradása érdekében, csak addig párbajozik két fél míg az egyik harcképtelen nem lesz. Szóval halál csak ritkán van, de nagyobb sérülések már gyakrabban. Na, de visszatérve Josephnek van egy különleges képessége. A szemfogaiból bénító mérget lövellhet, és ezt a módszert sokszor használta, hiszen gyors és hatékony, és csak pár óráig tart a hatása, így ő okozott általában a legkisebb kárt az ellenségben, és blokkolta őket a legjobban. Az alfa a Tanáccsal együtt felkérte apádat, hogy vezesse ő a Végső küzdelemben a Dakari törzset az alfa mellett. Harc közben egyszer a tigrisek vezére rátámadt apádra, de ő gyorsabb volt, és a nyakába harapva bénító mérget csepegtetett belé. Ezen a kardfogú feldühödött, és mielőtt eszméletét veszthette volna rákiáltott, és azt mondta, hogy az utódai meg fogják keresni, és megölni az ő gyermekeit. Ebben nem is hittek annyira a szüleid, de amikor Ryennel játszottál még kicsi korodban, akkor megtámadott egy titeket. Nem tudjuk hogyan menekültetek meg, de Ryen szerint te mentetted meg magatokat egy fénycsóvával. A mai napig sem tudjuk, hogy ez igaz e vagy sem. - mesélte, és erről rögtön beugrott az emlék amit Ryen visszaadott. - Ezért a szüleid aggódtak, és úgy döntöttek, hogy elköltöznek és az emberek között fognak élni. Jane - t amúgy is vonzotta az átlagos emberi élet, szóval ő nem annyira bánta. Amikor utoljára beszéltünk még itt, elmondta, hogy ki fogja törölni az emlékeidet, hogy ne akarjál majd visszajönni ide. Azért tette, hogy biztonságban legyél. - fejezte be, és a kezét óvatosan az enyémre helyezte. Egy kis ideig gondolkodtam még aztán felálltam és pár lépést távolabb léptem a kanapétól.

- Oké. - sóhajtottam. - Azt megértem, hogy meg akartak védeni, de akkor sem vehetik el tőlem az emlékeimet, a lényem egy részét! Tudod milyen úgy élni, hogy egy üres lyuk tátong benned, hogy nem érzed magad teljesnek? Hogy érzed hiányzik valami, csak nem tudod, hogy mi? Most, hogy már itt vagyok egyre kisebb a lyuk. Egyre több emlék visszajön, és itt olyan mintha otthon lennék. Had ismerjem meg a fajtámat! Majd utána eldöntöm, hogy hol akarok élni. - jelentettem ki, de kicsit kérlelve néztem rá.

- Mint említettem bármeddig maradhatsz, de majd beszélned kell a szüleiddel. Ja és holnap oda kell mennünk az alfához és bemutatni téged a falkának. Valószínűleg nem vették észre, hogy itt vagy mert nem vagy idegen és az erdő ismer téged, de ha egy ember vagy bárki nem ide tartozó belépne azt rögtön észrevenné mindenki. Meg azt mondtad, hogy meg akarod ismerni a fajtádat, és azt csak így lehet. Ne félj jó vezetőnk van. Nem olyan zsarnok és kegyetlen mint az ötven évvel ezelőtti, de majd sok mindent megtanulsz a suliban. Gondolom Ryen már említette. - mondta mire kissé zavartan bólintottam.

- Azt hiszem ennyi információ mára elég volt. - ráztam meg a fejem kimerülten.

- Gyere, megmutatom a szobádat. - állt fel, és elindult én pedig követtem. Egy lépcsőn felmentünk ahol három szoba volt és egy fürdő. Camille a bal oldali ajtóhoz sétált, kinyitotta, majd jó éjszakát kívánva eltűnt az egyik szobában. Beléptem és becsukva magam mögött az ajtót körülnéztem. Barátságos kis szoba volt fabútorokkal, és megállapítottam, hogy ez egy faház. Több megfigyelésre már nem volt erőm, így az ágy felé vettem az irányt amin megláttam egy összehajtogatott pizsamát. Hálásan elmosolyodtam, majd átöltöztem és mihelyst befeküdtem az ágyba rögtön el is nyomott az álom.

Reggel nem éppen kipihenten ébredtem, mert még mindig a tegnapi kavargott bennem, de legalább visszanyertem az energiám nagy részét. Kihámoztam a fehér és kék virágos takaróból a lábam, majd felültem és megdörgöltem egy kicsit az arcom, ami biztos vagyok benne, hogy nyúzottnak tűnhetett. Még egy ideig nem mozdultam és már majdnem elhitettem magammal, hogy az egész csak álom volt, és igazából nem egy alakváltó családból származom, és a szobámban keltem fel csak anya kicserélte a takaróm, meg az ágyat, meg a bútorokat, nem pedig egy eddig nem létezőnek hitt családtagnál ébredek, de ekkor kopogtak és meghallottam Ryen hangját.

- Ébresztő Csipkerószika! Reggeli! - kiáltott be nevetve, mire éppen visszavágtam volna míg meg nem láttam az órát és a torkomba fagyott a szó. Hát végül is aki hajnali háromkor még fent van, annak a tizenegy óra nem számít soknak. Átöltöztem a tegnapi ruhámba mert nem volt nálam más, megmosakodtam, majd csináltam egy gyors copfot és lesiettem a lépcsőn.

- Ez már inkább ebéd mint reggeli. - közölte viccelődve Ryen, mire kinyújtottam rá a nyelvem, ő pedig csak vigyorgott.

- Reggelizhettél volna hamarabb, ha nem tíz perce keltél volna te is. - buktatta le Ryen- t Camille, mire felemelt szemöldökkel ránéztem a mellettem ülő fiúra.

- Na akkor ki is a Csipkerózsika? Ráadásul te rögtön bedőltél az ágyba mihelyst megérkeztünk. - üzentem neki gondolatban, válaszul pedig megforgatta a szemeit és én persze jót nevettem rajta nem észrevéve a rosszalló tekintetét. Mikor végeztem a sonkás szendvicsemmel fölálltam volna, hogy segítsek, de Camille csak intett, hogy üljek vissza.

- Haza kéne szólnod, hogy itt vagy. Ne aggódj, majd segítek megpuhítani Jane-t. - tette hozzá látva a rémült tekintetemet. Igen azt már én is terveztem, hogy beszéljek anyáékkal, csak féltem mit fognak reagálni arra, hogy pont ott vagyok ahol szerintük nagyon nem kéne lennem.

- Telefonon, vagy megpróbáljam gondolatban? - kérdeztem, miközben el is kezdtem gondolkodni azon, hogy mit is fogok majd mondani nekik.

- Szerintem inkább szóban magyarázd el! - hallottam egy ideges és túlságosan ismerős hangot mögöttem, mire mind a hárman odakaptuk a fejünket. Legnagyobb döbbenetemre, de szerintem a többiekére is, anya állt az ajtóban nem sokkal mögötte pedig apa.

- Jane, örülök, hogy végre látlak. - eresztett meg egy halvány mosolyt Camille. Anya arcvonásai kissé meglágyultak, és odalépett megölelni a húgát.

- Én is. - mondta halkan.

- Na, de kisasszony ne reménykedj, hogy megúszod a magyarázkodást! Mégis, hogy kerülsz ide?

- Ryen szöktetett meg. - böktem ki, mire az említett szinte lecsúszott az asztal alá. Jót nevettem volna, de inkább nem tettem, nehogy még inkább tetézzem anya hangulatát. Apa pedig csendben méregetett és gondolkodott. - Amúgy ... hol is van az az itt? - kérdeztem.

- A Kárpát hegységben, Szlovákiában. - válaszolt Camille.

 - Szerencsére nincs is messze, szóval indulhatunk is vissza Magyarországra. - jelentette ki anya. 
 - De én nem akarok! - mondtam határozottan. - Muszáj megismernem a fajtámat, hogy hova tartozom! Kérlek engedd meg, hogy én döntsek, hogy hogyan akarok élni. Ha nem jó alakváltóként itt élni akkor visszamegyek. - mondtam kérlelően.

- Az rendben, hogy megakarod érteni, hogy mi folyik körülötted, de itt veszélyes. - mondta nyugodtan apa. - Ezért is mentünk el, mert vadásztak rád.
- Nem értem, miért kéne félniük a sárkányoknak a kardfogúaktól. - csóváltam meg a fejem. - Miért nem lövitek le őket tűzzel és ennyi? Még csak nem is tudnak repülni mint mi, és gondolom nem is tűzállóak. - közöltem, mire Ryen felnevetett.

- Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne. - mondta. - A sárkányoknak különböző fajtái vannak és nem mindegyik tűzokádó. Elég ritkák, és száz kétszáz évente van ha születik egy vagy néha kettő. Ráadásul a kardfogúak hihetetlenül nagyot tudnak ugrani. Ha alacsonyan repülünk a fák lombja között simán felugorhatnak és levadászhatnak minket. - közölte, majd odafordult anyáékhoz. - Ezért is maradnia kéne, hogy megtanuljon ilyen alapvető dolgokat, és, hogy meg tudja majd védeni magát.

- Minél kevesebbet tud annál jobb. Itt csak veszély érheti az átok miatt. Hiszen te is tudod. - nézett mélyen anya a szemébe.

- Már utánanéztem, és csak egyetlen egy leszármazottja lett annak a vezetőnek, az pedig már úgy tudni meghalt. - mondta Ryen. -  Ő ide tartozik, és vigyázni fogok rá! - jelentette ki határozottan, és ismét előtűnt egy emlék, hogy milyen makacs is tudott lenni régebben, és most is. Már éppen mondott volna valamit anya, de apa megfogta a kezét, és ránézett, majd rám.

- Ha tényleg ezt szeretnéd akkor maradhatsz. - mondta mindenkit meglepve. - De tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Ilyen korban már a legtöbben megtanultak átalakulni és vissza, és nem biztos, hogy mindenki befogad majd. Meg kell tanulnod harcolni és vadászni is. És persze van egy feltételünk! - mondta, mire behúztam a nyakam. - Nyitnotok kell anyáddal egy kaput az elmétekben amit nem lehet bezárni. Ezt csak az Álomhozók képesek létrehozni. Ezen keresztül bármikor elérhetünk téged, és te is minket ha baj van.

- Ez egy olyan kötelék amit nem lehet megszakítani, és távolságtól, helytől függetlenül bármikor tudunk beszélni. Ezt én is támogatom. - bólogatott anya. - Az én feltételem még az, hogy hetente visszajössz látogatóba. - tette hozzá, és leomlott a morcos maszkja. Elvigyorodtam, és köszönömöket kiáltva odaszaladtam szorosan megölelni őket. Ekkor meghallottunk egy sürgető kopogást az ajtón. Összenéztünk a többiekkel, de senki nem várt már más vendéget.

- Semmi baj, Daniel az. - szagolt bele a levegőbe Ryen, majd kinyitotta az ajtót.

- Sziasztok! - lépett be Daniel. - Nem akarok zavarni, csak gondoltam jobb ha tudjátok, hogy fél óra múlva visszatér a vadászatról Joseph.

- Ő ki? - kérdeztem.

- Az alfánk. - nézett rám, mire megértettem, hogy még egy akadállyal szembe kell még néznem, ha a falka tagja akarok lenni.

5.rész Egy érdekes este

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Köszönöm nektek a kommenteket és a felíratkozást! :) Jó olvasást ehhez a részhez is!

Ott álltam és bámultam, mert nem tudtam elhinni, hogy egy sárkánnyal állok szemben, aki ráadásul az unokatesóm is. Egy kis részem elmenekült volna, de mégsem tettem, és lassan elindultam felé. Ő lehajolt én meg felmásztam a hátára és elhelyezkedtem a szárnyai előtt, majd belekapaszkodtam a nyakába.

- Készen állsz? - kérdezte, és a hangja olyan élénken csengett az elmémben, hogy inkább még jobban belekapaszkodtam.

- Igen. - mondtam, és megerősítésként még bólintottam is, amit ő nem láthatott. Félig felém fordította a fejét, kitárta a szárnyait, és elrugaszkodott majd erős szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. Hihetetlen érzés volt egyre magasabbra szállni, és látni, hogyan távolodok a földtől. Éreztem, hogyan dolgoznak alattam Ryen másik alakjának izmai. Ahogy megfeszülnek a szárnyak, és egyre messzebb repítenek minket az otthonomtól. Még egyszer visszanéztem, és tudtam, hogy majd visszajövök ide. Hacsak nem a szüleim jönnek utánam. Ezután újból előre figyeltem, és ekkor már Ryen egyenesbe jött. Pont annyira emelkedett föl, hogy ne fázzak, de ne is legyünk közel a városhoz. Kitártam a karom, és élveztem, hogy a hajam vöröses zászlóként lobog mögöttem.

- Tudtam én, hogy te repülésre születtél. - mondta Ryen, és még a fejemben is érzékeltem, hogy mosolyog. Kicsit szokatlan volt még ez a gondolatban beszélgetés, és ha nem vigyázol többet is mondhatsz annak, akivel beszélsz, mint amennyit akarnál. Az utazó társam fél órán keresztül tanítgatta hogyan kell falat vonni az elmém köré, vagy éppen hogyan lökjem ki onnan az illetéktelen behatolót. Majd ezután rátértünk arra, hogyan kell egy képet megmutatni a másiknak. Ryen kezdte, és hirtelen bevillant egy pár másodperces jelenet, ahogyan sárkányok röpködtek egy nagy füves pálya felett.

- Ez itt a röppályánk. Itt tanulunk meg repülni, aztán mehetünk szabadon is.

- De ez nem ér, ez nem is kép!

- Hát, az ügyesebbek már ilyet is tudnak. - vigyorodott el.

- Felvágós! - ütöttem egy kicsit a nyakára, mire pördült egyet a levegőben én pedig sikkantva kerestem kapaszkodó után.

- Ne izgulj, majd megtanítalak, de most elég csak egy kép. - mondta, és érdeklődően felém nézett, mert még mindig teljes erőmből szorítottam. Az ijedségtől nagyra nyílt szemeim összehúzódtak és mérges pillantást lövelltem felé, mire elnevette magát.

- Jól van, többet nem csinálom. - nézett rám boci szemekkel, de én csak azért sem enyhültem meg.

- Biztos vannak olyan sárkányok, akiknél ez aranyos, de te nem tartozol közéjük. - mondtam szemtelenkedve, mire kissé megrázta magát.

- Tudok én rosszabbakat a pörgésnél is. - jegyezte meg egy huncut mosollyal. - Na mutasd azt a képet. - kérte, én pedig kerestem egy megfelelőt. Rákoncentráltam arra, ahogyan Gombóc aludt a szőnyegemen, majd megpróbáltam elküldeni Ryennek.

- Na? - kérdeztem.

- Semmi.

- Most? - próbáltam újra.

- Még mindig nem. - mondta, úgy mintha nem is számított volna másra, mire elhatároztam, hogy úgyis sikerülni fog és jó erősen rákoncentráltam a kép közvetítésére.

- Héj! - rázta meg a fejét. - Ezt szó szerint belenyomtad a fejembe. - mondta mire elnevettem magam. - Próbáld gyengédebben, csak a technikán kéne csiszolni egy keveset. - tanácsolta, és mire a mondat végére ért már át is küldtem egy másikat.

- Na így már jó! - biccentett elismerően.

- Pont végszóra, mert már meg is érkeztünk. - mutattam le egy fák takarásában rejtőzködő házra.

- Honnan tudtad? - nézett rám meglepetten.

- Tippeltem. - vontam vállat egy fél mosollyal.

Óvatosan leszállt ami nehéz lehetett, tekintve, hogy ezt a környéket teljesen beborította a növényzet.  Terebélyes fák, sűrű bokrok nőttek mindenfelé. Mikor földet értünk lecsúsztam a hátáról és megálltam körbenézni. Lehunytam a szemem és éleset szippantottam a friss levegőből. Amint a tüdőmbe leérkezett rögtön úgy éreztem mintha feltöltődtem volna, és az érzékeim kiélesedtek.  Mindenféle növény friss, és néhánynak kissé orrfacsaró szagát, és a magas fűben megbúvó virágok édeskés illatát is megéreztem. Halottam a távoli madárcsicsergést, és az egész olyan felemelő volt, mintha... haza érkeztem volna. A szemeim is megváltoztak, és ha rászuggeráltam valamire azonnal kiélesedtek. Ránéztem Ryenre és megéreztem az apró rezdülését, hogy ő is észrevette a változást. Újból beleszimatoltam a levegőbe, ami egy közeli víz illatát sodorta felém. Hirtelen ötlettől vezérelve megiramodtam és követtem a szagot. Látni akartam amit a mellettem álló fiú, aki most éppen sárkány mit lát rajtam. Egyre gyorsabban futottam és tudtam, hogy ilyen sebességre egy ember már nem képes. Nevetve átugrottam egy farönköt és végre igazán szabadnak érezhettem magam. A kis fák és a bokrok levelei végigsimítottak rajtam, mikor elsuhantam mellettük. Mintha ők is üdvözöltek volna itthon. Nem sokára egy kis tóhoz értem és kifújva magam közelebb léptem hozzá. A víz tükörképében magamat láttam meg sárga szinte világító szemekkel, néhány barnás és zöldes apró csíkokkal az íriszemben, amit egy fekete körvonal választott el a szemem fehérjétől. A pupillám úgy állt, akár egy barátságos macskának, nem pedig olyan penge vékonyra összehúzódva, mint azoknak a harcra kész sárkányoknak az álmomban.

- Hú, gyors voltál. - állt meg mellettem Ryen most már emberként és felöltözve. - Kíváncsi vagyok, milyen fajtájú lehetsz. Ilyen szemeket még egyszer sem láttam. - nézett a szemembe.

- Miért milyeneket láttál?

- A barna és a zöld a leggyakoribb. De mondjuk, vízi sárkányoknál előfordul a kék is. Ettől függetlenül sokféle lehet.

- Milyen fajták vannak még? - kérdeztem érdeklődve.

- Hát jó pár van, de szerintem a húszat nem haladja meg. Bár biztos vannak olyan fajták amikről még nem tudunk. Na, mindegy most nem kezdem el sorolni, majd megtanulod a suliban.

- Suli? Ugye nem mondod komolyan, hogy nálatok alakváltóknál is van?

- Azt hitted megúszhatod mi? - nevette el magát. - Igen van, de teljesen más, és érdekesebb. Csak tizennyolc vagy tizenkilenc éves korig kell járni, utána pedig csatlakozunk a falka életéhez és különböző feladatokat kapunk, például vadászat, felderítés vagy gyógyítás. A jó benne, hogy napi maximum három-négy óránk van. A rossz, hogy nincsenek szünetek. - közölte, mire elkerekedett a szemem.

- Hogy mi? Se téli se nyári se semmi? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Mm-mm. - intett nemet a fejével. - De vannak hétvégék, és ünnepnapokkor, karácsony, húsvét meg ilyenekkor nem kell menni. Mondjuk kevesebbet ünneplünk, mint a rendes emberek. - magyarázta. - Na, de induljunk, mert anya már vár, és persze az ágyam is. - ásított egyet. Visszasétáltunk a leszállás helyére és odamentünk az ajtóhoz, ahol Ryen benyitott, majd előre engedett. Amikor beléptem, rögtön megakadt a szemem egy konyhában sündörgő alakon. Világos barna haja volt, aminél a szeme pár árnyalattal sötétebb lehetett. Mikor felém nézett megdermedtem. Az arca olyan ismerős volt és kicsit hasonlított is anyáéra. A szemük azonos volt, de anyának vöröses barnás haja van, mint nekem. Ekkor beugrott, hogy ő anya két évvel fiatalabb húga. Már csak a nevét kéne még kitalálnom.

- Sophie! - mondta ki a nevem kissé hitetlenkedve. - Örülök, hogy újra látlak. Nem hittem volna, hogy megismersz, gondolom Jane kitörölte az emlékeidet. - hozta szóba anyát.

- Igen, de segítettem, hogy gyorsabban vissza is kapja őket. - vigyorodott el Ryen elfojtva egy ásítást. - Na, én megyek aludni. Jó éjt. - mondta, és eltűnt egy ajtó mögött.

- Camille, ugye? - kérdeztem félénken, hiszen olyan zavaró volt, hogy alig ismerem meg azokat, akik végig tudtak rólam. Mosolyogva bólintott, majd beljebb invitált, és leültünk a kanapéra.

- Te tudod, hogy miért titkolta el előlem ezt? - kérdeztem halkan.

- Igen, de most biztosan fáradt lehetsz. Majd megbeszéljük holnap. - próbálta terelni a témát. - Pár éjszakára maradj itt, és ha van kedved lakhatsz is itt velünk, örülnénk neki. Vagy ha nem akkor majd megmutatjuk a régi házatokat. Szerencsére itt van a közelben.

- Köszi, átgondolom. - válaszoltam, miközben egyre több emlék lepett el, hogy kiskoromban sokszor aludtam és játszottam is itt. -  De muszáj pár dolgot megtudnom, a nélkül úgysem tudnék elaludni.

- Mindig is ilyen makacs voltál. - nevetett fel. - Na, rendben kérdezz. - adta meg magát.