6.rész Történelem és legenda

- Szóval miért törölte ki az emlékeimet, meg az álmaimat? - kérdeztem mire nagyot sóhajtott.

- Ez egy hosszú történet, és az elején kell kezdenem ahhoz, hogy megértsd. Emiatt pedig fáradt leszel holnap! - figyelmeztetett, de én nem riadtam vissza, és közelebb hajoltam jelezve, hogy figyelek. - Joseph Vane, az apád az egyik legjobb katona volt. Gyors és halálos a levegőben, ezért ő is bekerült a Tanácsba. A Tanács a falka vezetői köre, amelynek az alfa áll a tetején. Oda csak a legjobb harcosok, a legügyesebb-legokosabb alakváltók, és az arra érdemesek kerülhetnek be. Joseph szinte minden kisebb harcban részt vett a kardfogúak ellen. Bizonyára láttad már a tigriseket az álmodban. - tudakolta mire bólintottam, és mutattam is neki egy képet, ahogyan azt Ryen tanította. Elkerekedett szemekkel fogadta, és gondolkodva rám nézett.

- Ez, hogy lehet? Eddig senki sem harcról kapott álmot, de te meg pont a Végső küzdelemről láttál. Az volt a legnagyobb csata és akkor volt a legtöbb áldozat. Mondjuk kevesen szoktak meghalni, mert azt még nagyon régen mikor béke volt a Dakari, a sárkányok, és a Tirón, a tigrisek törzse között akkor törvénybe írtuk, hogy az alakváltók fajának fennmaradása érdekében, csak addig párbajozik két fél míg az egyik harcképtelen nem lesz. Szóval halál csak ritkán van, de nagyobb sérülések már gyakrabban. Na, de visszatérve Josephnek van egy különleges képessége. A szemfogaiból bénító mérget lövellhet, és ezt a módszert sokszor használta, hiszen gyors és hatékony, és csak pár óráig tart a hatása, így ő okozott általában a legkisebb kárt az ellenségben, és blokkolta őket a legjobban. Az alfa a Tanáccsal együtt felkérte apádat, hogy vezesse ő a Végső küzdelemben a Dakari törzset az alfa mellett. Harc közben egyszer a tigrisek vezére rátámadt apádra, de ő gyorsabb volt, és a nyakába harapva bénító mérget csepegtetett belé. Ezen a kardfogú feldühödött, és mielőtt eszméletét veszthette volna rákiáltott, és azt mondta, hogy az utódai meg fogják keresni, és megölni az ő gyermekeit. Ebben nem is hittek annyira a szüleid, de amikor Ryennel játszottál még kicsi korodban, akkor megtámadott egy titeket. Nem tudjuk hogyan menekültetek meg, de Ryen szerint te mentetted meg magatokat egy fénycsóvával. A mai napig sem tudjuk, hogy ez igaz e vagy sem. - mesélte, és erről rögtön beugrott az emlék amit Ryen visszaadott. - Ezért a szüleid aggódtak, és úgy döntöttek, hogy elköltöznek és az emberek között fognak élni. Jane - t amúgy is vonzotta az átlagos emberi élet, szóval ő nem annyira bánta. Amikor utoljára beszéltünk még itt, elmondta, hogy ki fogja törölni az emlékeidet, hogy ne akarjál majd visszajönni ide. Azért tette, hogy biztonságban legyél. - fejezte be, és a kezét óvatosan az enyémre helyezte. Egy kis ideig gondolkodtam még aztán felálltam és pár lépést távolabb léptem a kanapétól.

- Oké. - sóhajtottam. - Azt megértem, hogy meg akartak védeni, de akkor sem vehetik el tőlem az emlékeimet, a lényem egy részét! Tudod milyen úgy élni, hogy egy üres lyuk tátong benned, hogy nem érzed magad teljesnek? Hogy érzed hiányzik valami, csak nem tudod, hogy mi? Most, hogy már itt vagyok egyre kisebb a lyuk. Egyre több emlék visszajön, és itt olyan mintha otthon lennék. Had ismerjem meg a fajtámat! Majd utána eldöntöm, hogy hol akarok élni. - jelentettem ki, de kicsit kérlelve néztem rá.

- Mint említettem bármeddig maradhatsz, de majd beszélned kell a szüleiddel. Ja és holnap oda kell mennünk az alfához és bemutatni téged a falkának. Valószínűleg nem vették észre, hogy itt vagy mert nem vagy idegen és az erdő ismer téged, de ha egy ember vagy bárki nem ide tartozó belépne azt rögtön észrevenné mindenki. Meg azt mondtad, hogy meg akarod ismerni a fajtádat, és azt csak így lehet. Ne félj jó vezetőnk van. Nem olyan zsarnok és kegyetlen mint az ötven évvel ezelőtti, de majd sok mindent megtanulsz a suliban. Gondolom Ryen már említette. - mondta mire kissé zavartan bólintottam.

- Azt hiszem ennyi információ mára elég volt. - ráztam meg a fejem kimerülten.

- Gyere, megmutatom a szobádat. - állt fel, és elindult én pedig követtem. Egy lépcsőn felmentünk ahol három szoba volt és egy fürdő. Camille a bal oldali ajtóhoz sétált, kinyitotta, majd jó éjszakát kívánva eltűnt az egyik szobában. Beléptem és becsukva magam mögött az ajtót körülnéztem. Barátságos kis szoba volt fabútorokkal, és megállapítottam, hogy ez egy faház. Több megfigyelésre már nem volt erőm, így az ágy felé vettem az irányt amin megláttam egy összehajtogatott pizsamát. Hálásan elmosolyodtam, majd átöltöztem és mihelyst befeküdtem az ágyba rögtön el is nyomott az álom.

Reggel nem éppen kipihenten ébredtem, mert még mindig a tegnapi kavargott bennem, de legalább visszanyertem az energiám nagy részét. Kihámoztam a fehér és kék virágos takaróból a lábam, majd felültem és megdörgöltem egy kicsit az arcom, ami biztos vagyok benne, hogy nyúzottnak tűnhetett. Még egy ideig nem mozdultam és már majdnem elhitettem magammal, hogy az egész csak álom volt, és igazából nem egy alakváltó családból származom, és a szobámban keltem fel csak anya kicserélte a takaróm, meg az ágyat, meg a bútorokat, nem pedig egy eddig nem létezőnek hitt családtagnál ébredek, de ekkor kopogtak és meghallottam Ryen hangját.

- Ébresztő Csipkerószika! Reggeli! - kiáltott be nevetve, mire éppen visszavágtam volna míg meg nem láttam az órát és a torkomba fagyott a szó. Hát végül is aki hajnali háromkor még fent van, annak a tizenegy óra nem számít soknak. Átöltöztem a tegnapi ruhámba mert nem volt nálam más, megmosakodtam, majd csináltam egy gyors copfot és lesiettem a lépcsőn.

- Ez már inkább ebéd mint reggeli. - közölte viccelődve Ryen, mire kinyújtottam rá a nyelvem, ő pedig csak vigyorgott.

- Reggelizhettél volna hamarabb, ha nem tíz perce keltél volna te is. - buktatta le Ryen- t Camille, mire felemelt szemöldökkel ránéztem a mellettem ülő fiúra.

- Na akkor ki is a Csipkerózsika? Ráadásul te rögtön bedőltél az ágyba mihelyst megérkeztünk. - üzentem neki gondolatban, válaszul pedig megforgatta a szemeit és én persze jót nevettem rajta nem észrevéve a rosszalló tekintetét. Mikor végeztem a sonkás szendvicsemmel fölálltam volna, hogy segítsek, de Camille csak intett, hogy üljek vissza.

- Haza kéne szólnod, hogy itt vagy. Ne aggódj, majd segítek megpuhítani Jane-t. - tette hozzá látva a rémült tekintetemet. Igen azt már én is terveztem, hogy beszéljek anyáékkal, csak féltem mit fognak reagálni arra, hogy pont ott vagyok ahol szerintük nagyon nem kéne lennem.

- Telefonon, vagy megpróbáljam gondolatban? - kérdeztem, miközben el is kezdtem gondolkodni azon, hogy mit is fogok majd mondani nekik.

- Szerintem inkább szóban magyarázd el! - hallottam egy ideges és túlságosan ismerős hangot mögöttem, mire mind a hárman odakaptuk a fejünket. Legnagyobb döbbenetemre, de szerintem a többiekére is, anya állt az ajtóban nem sokkal mögötte pedig apa.

- Jane, örülök, hogy végre látlak. - eresztett meg egy halvány mosolyt Camille. Anya arcvonásai kissé meglágyultak, és odalépett megölelni a húgát.

- Én is. - mondta halkan.

- Na, de kisasszony ne reménykedj, hogy megúszod a magyarázkodást! Mégis, hogy kerülsz ide?

- Ryen szöktetett meg. - böktem ki, mire az említett szinte lecsúszott az asztal alá. Jót nevettem volna, de inkább nem tettem, nehogy még inkább tetézzem anya hangulatát. Apa pedig csendben méregetett és gondolkodott. - Amúgy ... hol is van az az itt? - kérdeztem.

- A Kárpát hegységben, Szlovákiában. - válaszolt Camille.

 - Szerencsére nincs is messze, szóval indulhatunk is vissza Magyarországra. - jelentette ki anya. 
 - De én nem akarok! - mondtam határozottan. - Muszáj megismernem a fajtámat, hogy hova tartozom! Kérlek engedd meg, hogy én döntsek, hogy hogyan akarok élni. Ha nem jó alakváltóként itt élni akkor visszamegyek. - mondtam kérlelően.

- Az rendben, hogy megakarod érteni, hogy mi folyik körülötted, de itt veszélyes. - mondta nyugodtan apa. - Ezért is mentünk el, mert vadásztak rád.
- Nem értem, miért kéne félniük a sárkányoknak a kardfogúaktól. - csóváltam meg a fejem. - Miért nem lövitek le őket tűzzel és ennyi? Még csak nem is tudnak repülni mint mi, és gondolom nem is tűzállóak. - közöltem, mire Ryen felnevetett.

- Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne. - mondta. - A sárkányoknak különböző fajtái vannak és nem mindegyik tűzokádó. Elég ritkák, és száz kétszáz évente van ha születik egy vagy néha kettő. Ráadásul a kardfogúak hihetetlenül nagyot tudnak ugrani. Ha alacsonyan repülünk a fák lombja között simán felugorhatnak és levadászhatnak minket. - közölte, majd odafordult anyáékhoz. - Ezért is maradnia kéne, hogy megtanuljon ilyen alapvető dolgokat, és, hogy meg tudja majd védeni magát.

- Minél kevesebbet tud annál jobb. Itt csak veszély érheti az átok miatt. Hiszen te is tudod. - nézett mélyen anya a szemébe.

- Már utánanéztem, és csak egyetlen egy leszármazottja lett annak a vezetőnek, az pedig már úgy tudni meghalt. - mondta Ryen. -  Ő ide tartozik, és vigyázni fogok rá! - jelentette ki határozottan, és ismét előtűnt egy emlék, hogy milyen makacs is tudott lenni régebben, és most is. Már éppen mondott volna valamit anya, de apa megfogta a kezét, és ránézett, majd rám.

- Ha tényleg ezt szeretnéd akkor maradhatsz. - mondta mindenkit meglepve. - De tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Ilyen korban már a legtöbben megtanultak átalakulni és vissza, és nem biztos, hogy mindenki befogad majd. Meg kell tanulnod harcolni és vadászni is. És persze van egy feltételünk! - mondta, mire behúztam a nyakam. - Nyitnotok kell anyáddal egy kaput az elmétekben amit nem lehet bezárni. Ezt csak az Álomhozók képesek létrehozni. Ezen keresztül bármikor elérhetünk téged, és te is minket ha baj van.

- Ez egy olyan kötelék amit nem lehet megszakítani, és távolságtól, helytől függetlenül bármikor tudunk beszélni. Ezt én is támogatom. - bólogatott anya. - Az én feltételem még az, hogy hetente visszajössz látogatóba. - tette hozzá, és leomlott a morcos maszkja. Elvigyorodtam, és köszönömöket kiáltva odaszaladtam szorosan megölelni őket. Ekkor meghallottunk egy sürgető kopogást az ajtón. Összenéztünk a többiekkel, de senki nem várt már más vendéget.

- Semmi baj, Daniel az. - szagolt bele a levegőbe Ryen, majd kinyitotta az ajtót.

- Sziasztok! - lépett be Daniel. - Nem akarok zavarni, csak gondoltam jobb ha tudjátok, hogy fél óra múlva visszatér a vadászatról Joseph.

- Ő ki? - kérdeztem.

- Az alfánk. - nézett rám, mire megértettem, hogy még egy akadállyal szembe kell még néznem, ha a falka tagja akarok lenni.