2.rész Egyre több titok

Sziasztok!

Megérkeztem a folytatással! Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek. Jó olvasást!

Nem tudom mennyi ideje sétálhattunk a kertben, de az óta sem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Nem tudtam mit mondjak neki vagy, hogy hogyan kezdjek bele a mondandómba, így inkább vártam, hogy ő kezdeményezzen. De mivel ő sem szólalt meg, így csendben ballagtam mellette, miközben belül alig bírtam magammal. Minden izmom meg volt feszülve, de kényszerítettem magam, hogy nyugodtnak tűnjek. Nem tudom mi van velem, de azt igen, hogy ennek köze van Ryenhez, meg talán az egész családhoz.

- Miért nem válaszoltál egy hívásunkra sem? - kérdezte végül.

- Öhm, bocs, de mostanában nem láttam nem fogadott hívást a telefonomon. - mondtam, mire kitört belőle a röhögés.

- Jó vicc! - bólogatott kuncogva, én meg értetlenül néztem rá. - Te is tudod, hogy nem erre gondoltam. - folytatta, mire megtorpantam.

- Akkor mégis mire? - kérdeztem és már megint éreztem, hogy nem stimmel velem valami. Mintha belül egyre inkább felforrósodnék.

- Ugyan már. Tudom, hogy tudod miről beszélek. - állt meg ő is.

- Bocs, de tényleg nem. Esetleg elmagyaráznád? - kértem kissé türelmetlenül.

- A messzebb élő fajtársak tizenkét éves koruk után szoktak kapni álomüzenetet, hogy meg tudják kik ők. Ezután a családjuk elmagyaráz nekik mindent, de akik árvák azokat felkutatjuk mi és segítünk nekik.- magyarázta, mire én még értetlenebbül néztem rá.

- Na jó. - kezdte nyugodtan, de alatta megéreztem a feltörni készülő forrongó dühöt. - Fogalmam sincs, hogy miért akarod kizárni magad ebből, hogy miért kerülsz minket, a fajtádat, de legalább nekem mondhattál volna valamit. - csattant fel hirtelen, én pedig megilletődve hagytam, hogy a perzselő hőség szétterjedjen a testemben.

- Hogy mi? Te meg miről beszélsz? - néztem rá mintha megzakkant volna. - A mai napig még csak azt sem tudtam ki vagy! - emeltem feljebb a hangom, de az utolsó szavaknál szinte már morogtam, mire ijedten kaptam a szám elé a kezem.

 - Tényleg nem emlékszel, hogy régen mennyit játszottunk az öreg fűzfa alatt? Hogy egyszer megmentettél? - kérdezte egyre halkuló hangon.

Nem. Semmire nem emlékszem. Nem tudom, hogy mi folyik itt körülöttem. Hogy ki ez a fiú aki olyan ismerős és mégsem jut eszembe semmi róla. Vajon igaz amit mond? De akkor miért nem ugrik be semmi, ha állítólag egyszer még meg is mentettem?

- Na jó, figyelj. Én is olyan vagyok, mint anyukád. Álomhozó. Mi képesek vagyunk a régi emlékeket álommá alakítani, és kitörölni. Meg új álmokat készíteni, és beletenni az illető fejébe emléknek. De ezt csak akkor csinálhatjuk, ha muszáj. Este sok mindenre választ kapsz majd. - mondta sietősen, majd a szemembe nézve két ujját a halántékomhoz érintette. Hirtelen megszédültem és forogni kezdett velem minden. - Majd még találkozunk. - mondta, és már csak anya kiabálását hallottam mielőtt elsötétült előttem minden.

Később arra ébredtem, hogy kicsit fáj a fejem. Lassan felültem, és ráeszméltem, hogy a szobámban vagyok, az ágyamon. Ezután anya jelent meg az ajtóban, és leült mellém az ágyra.

 - Jól vagy? - kérdezte, mire csak bólintottam.

-  Mi történt? Itt vannak még a vendégek? - kérdeztem.

- Már elmentek. - jelent meg apa.

- Nem emlékszel mi történt? Ryen azt mondta, hogy elestél és beverted a fejed. - tudakolta anya.

- Nem tudom. Nem igazán emlékszem. - válaszoltam inkább, miközben szinte minden részletre pontosan emlékeztem. - De most egy kicsit pihennék. - mondtam, mire bólintva kimentek a szobából.

Ránéztem az órára, de még délután volt, úgyhogy bekapcsoltam egy filmet, hogy elterelje kicsit a gondolataimat, mert a mai nap már túl sok volt nekem. Ráadásul így jobban telik az idő és hamarabb eljön az este. Ezután lementem vacsorázni, majd kilenc óra felé közöltem, hogy elfáradtam és inkább megyek aludni. Furcsán néztek rám, de sebaj mert már nem bírtam tovább várni. Már csak az a kérdés, hogy mire is kéne várnom. Azt mondta Ryen, hogy este majd választ kapok, de hogy mire vagy hogyan azt nem említette. Ott ültem az ágyamon, miközben az óra halk ketyegését hallgattam, és ekkor egy kis motoszkálás ütötte meg a fülem az ablaknál. Lassan felálltam és odamentem, majd a függönyöm elhúzva kinéztem. Nem is tudom, hogy mit reméltem. Hogy talán Ryen jött vissza és végre elmagyarázza mi is folyik körülöttem? De nem ő volt, hanem csak a macskám Gombóc mászott fel ide. Kinyitottam az ablakom, mire ő nyávogva beugrott és a lábamhoz dörgölődzött. Becsuktam az ablakom, majd visszaültem az ágyra, mire Gombóc felugrott hozzám és szürke gombolyagként befészkelte magát az ölembe. Selymes szőrét simogatva felidéztem a fiúval tett beszélgetésemet.

- Vajon tényleg Álomhozó, vagy csak egyszerűen meghibbant? - kérdeztem magamban, de ahogy tovább gondolkodtam elkerekedett szemekkel felugrottam. Gombóc ezt persze nem díjazta és kivonult a szobámból, mert a hirtelen mozdulatomra ő meg a földön landolt. De ... ez nem lehet! Ryen azt mondta, hogy anya is az, és az Álomhozók képesek kitörölni az emlékeket és az álmokat is. Vagyis akkor lehet, hogy anya törölte ki a Ryennel közös emlékeimet. De miért tenné, és miért blokkolja az álmaimat? A következő pillanatban pedig homlokon csaptam magam. Nem igaz, hogy ezen gondolkozok, és hogy hiszek egy idegennek. De azért mégis ez egy jó magyarázat lenne arra, hogy miért nem álmodom már vagy négy éve. Érvek és ellenérvek sokaságának gyártása után, inkább úgy döntöttem, hogy megejtek egy beszélgetést anyával, amit már régen kellett volna. Lassan anyáék szobájához lopakodtam és bekukkantottam a félig nyitva hagyott ajtón. Apa ott aludt, de anya nem volt ott. Így hát gondoltam, hogy lement a nappaliba és ott is találtam a tévé előtt. Mikor észrevett, felém kapta a tekintetét, ami megvillant egy pillanatra pont úgy mint Danielnek. De olyan kevés ideig tartott, hogy nem tulajdonítottam neki sokat, és elkönyveltem magamban, hogy biztos csak a tévé villódzó fényei miatt láthattam úgy.

- Te sem tudsz aludni? Gyere, nézzük meg ezt a filmet. - paskolta meg a mellette lévő helyet, mire bólintottam és leültem. Nem tudom mit néztünk, még csak rá se néztem a képernyőre egyszer sem, hanem inkább azon tanakodtam, hogyan kérdezzek rá erre a dologra.

- Anya, te szoktál álmodni? - kérdeztem végül.

- Persze. Olykor mindenki álmodik.

- Csak én nem. - suttogtam halkan, de nem volt szerencsém mert meghallotta és felém fordult.

- Tessék?

- Hát tudod én már elég régóta nem álmodtam semmit. - mondtam, és erősen megválogattam a szavaimat, nehogy gyanút fogjon, hogy én már sejtek valamit.

- Biztosan csak mélyen alszol. - eresztett meg egy halvány mosolyt.

- De szerinted ez egy kicsit sem furcsa?

- Nem. Majd biztosan fogsz. Vannak, akik kevésszer álmodnak. - mondta, majd mindketten a tévé felé fordultunk.

- Na én megyek aludni. Jó éjt! - pattantam föl, majd visszamentem a szobámba.

Ezt viszont komolyan is gondoltam  mert már kezdtem fáradni. Igaz, hogy most nem sikerült kideríteni semmit, de máskor majd újra megpróbálom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nemcsak behajtottam, hanem be is zártam kulcsra az ajtóm, hogy ne jöjjön be senki, hátha igaz amit Ryen mondott majd le is feküdtem aludni. Pár perc után mikor már félálomban voltam, éreztem, hogy valami nem stimmel és akkor végre megtörtént az, ami már hosszú évek óta nem. Álmodtam! Egy tiszta kék ég jelent meg a szemeim előtt, amin nem ringatózott egy felhő sem, viszont távolról feltűnt egy közeledő össze vissza repkedő raj, ami erre tartva egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnt. Végül ideérve megláttam, hogy ez nem is egy nagy bogárraj, hanem egyenes egy sárkány csapat. Mindenféle színben pompáztak, de egyik sem élénk színekben. Volt ott sötétkék, sötétzöld, barna, fekete, meg egy két vöröses színűt is felfedeztem. De nem mondhatni, hogy egy békés sétarepülésnek voltam a szemtanúja, hanem inkább mintha csatára készültek volna. Orrlyukaik kitágultak és néhányszor erősen fújtattak jó pár ideges szárnycsapások közepette. Morogva néztek a földön egy pontra, ahol én még nem láttam semmit a fák sűrű lombkoronájának takarásától. Azonban néhány perc múlva megláttam, hogy mit néztek annyira ezek a különleges szárnyas lények. Valamiféle vadmacska fajtából álló falka közeledett, és ahogyan jobban szemügyre vettem őket megláttam, hogy azok bizony tigrisek. De nem akár milyenek, hanem kardfogúak. Az összes tagnak vöröses narancssárga bundája volt fekete csíkokkal díszítve, kivéve egyet. Egy fehér kardfogú tigris haladt elől és vezette a csapatot. A szőre olyan selymesen csillogott, hogy kedvem lett volna végig szántani rajta az ujjaimmal. De ez csak a látszat volt. Egy szép külső, de a szemében fenyegetés villogott. Az egész falka elszántan futott a sárkányok felé, de mielőtt odaérhetett volna egymáshoz a két ellenfél, már át is változott a helyszín. Egy csendes vízpartot láttam, aminek a közelében egy méretes fűzfa álldogált magányosan.