1.rész Különös vendégek

Sziasztok! 

Meg is hoztam az első részt, és remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

- Sophie! Ébresztő! - törte meg anya hangja a kora reggeli csendet, mire még inkább a párnámba fúrtam az arcom. - Tudod, hogy ma délben vendégeink jönnek. Nagyon jó barátink, és már rég nem láttuk őket. Most legalább majd megismerkedsz velük. - kopogott be anya az ajtón a folyamatos beszéd mellett.

- Hurrá! - motyogtam bele álmosan a párnámba. Ez volt az első gondolatom szombat reggel hét órakor. De legalább nyári szünet révén majd kipihenhetem magam. Lerúgtam magamról a takarót és kisepertem az arcomból hosszú vöröses hajam, majd nagy nehezen rábírtam magamat, hogy kikeljek az ágyból. Az ajtóval szemben álltam, és farkasszemet néztem a kilinccsel, hogy lenyomjam - e vagy ne. Nagyot sóhajtva inkább kimentem az ajtón, és elindultam a fürdőszoba irányába, azonban a lentről jövő sutyorgás megállított a műveletben. A lépcsőhöz lopakodtam, és óvatosan leültem a legfölső fokára, ahonnan valamennyire hallhattam a halk beszédet.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdezte aggodalmasan anya, mire felvontam a szemöldököm.

- Ezt már megbeszéltük. Nem fogja észrevenni, és ők is tudják, hogy előtte ez titok. - válaszolt apa, mire érdeklődően közelebb hajoltam, de erre meg megnyikordult alattam a fa. Na nem igaz, hogy pont a lépcsőfok recsegős deszkájára sikerült ráülnöm! Így hát halkan felálltam, és úgy tettem mintha épp most indultam volna lefelé.

- Jó reggelt! - ültem le hozzájuk reggelizni, mire mindketten csodálkozva néztek rám.

- Gyorsan felkeltél. - állapította meg apa, miközben megvajazta a pirítósát.

 Hát igen, szokásom visszaaludni pár percre vagy félórára ébresztés után. Gyorsan bekanalaztam egy tál müzlit, majd felsiettem átöltözni, és megágyazni. Mikor kész lettem újfent lementem, mire anya egy "Jókor jöttél." mondattal a kezembe nyomta a porszívót.

- Hát  a szomszédok biztos örülni fognak ennek ilyenkor. - gondoltam, majd hozzáláttam  a munkának. Mikorra végeztem mind a két emelettel betoppant Jenny, a legjobb barátnőm, mivel tegnap megígérte, hogy átjön segíteni.

- Na mit csináljunk? - vigyorgott rám.

- Menjünk le a konyhába főzni. - találtam ki, de anya rögtön meg is hiúsította a tervem.

- Inkább menjetek ki kocsit mosni, mert még felrobbantjátok a konyhát. - terelt ki minket anya, és gyorsan becsukta mögöttünk az ajtót.

- Nagyon izgatottak. - mondta furcsán méregetve az ajtót.

- Nekem mondod? - kérdeztem rámeredve, majd felkötöttük a hajunkat. Pontosabban csak én, mert neki már a sötétbarna hajzuhataga be volt fonva. Aztán sikerült előkerítenünk két szivacsot, és nekiláttunk a munkának. Hamar kész lettünk, viszont néhány vízcseppel gazdagabbak lettek a pólóink, majd elköszöntem Jennytől mert neki már mennie kellett, és jut eszembe nekem is mert már mindjárt itt vannak a vendégek. Amint beléptem a bejárati ajtón, rögtön megcsapott a sok meleg étel illatának egyvelege.

- Kész lettetek? - közeledett felém anya egy fakanállal a kezében, amit rögtön a számba is nyomott, hogy kóstoljam meg a rajta lévő kaját. - Na, milyen?

- Nagyon jó! - bólogattam, de azt már nem volt időm megkérdezni, hogy miket főzött még, mert fel is küldött az emeletre, hogy cseréljem ki a pólóm egy szebb felsőre. Na, most már komolyan érdekel, hogy kik ezek a régi ismerősök. A szekrényem előtt vagy tíz percet eltöltöttem, mire kiválasztottam a megfelelő ruhadarabot, és pont mikor öltöztem már csöngettek is. Úgyhogy szapora mozdulatokkal kész is lettem, és már siettem is le a lépcsőn. Ahogyan elhagyta a lábam az utolsó lépcsőfokot, és ránéztem az ajtóban álló alakokra rögtön lefagytam. Egy házaspár volt ott, de nem egy fiú állt mellettük, ahogy anyaék mesélték, hanem kettő. Na, és az egyik volt a kiváltó oka a dermedtségemnek. Na nem azért mert megtetszett vagy valami ilyesmi, hanem mert úgy éreztem mintha ismerném pedig nem. Szőkés kissé kócos haja, és sötétbarna szeme volt, és nálam egy fejjel magasabb lehetett, én pedig nem voltam sem alacsony sem magas. Egy ideje már ott álltam mozdulatlanul, és éreztem, hogy egyszerre minden izmom megfeszül. Anya üdvözléskor suttogva megkérdezte a nőt, hogy mit keres itt az a fiú, akit én bámulok most, mire hirtelen összerezzentem, mert olyan volt mintha anya mellettem normál hangerővel tette volna fel a kérdést. Mióta hallok én ilyen jól? Aztán végre észbe kaptam, és én is odamentem köszönni.

- Örvendek! - köszöntem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni az ismerős idegen fürkésző tekintetét.

- Szia! Mi vagyunk a Black család. - mosolygott a nő. - Te ugye Sophie vagy? - tudakolta.

- Igen. - mosolyogtam vissza eddig jól leplezve a feszültségem. Ahogy ott álltam a közelükben az érzékeim úgy kiélesedtek, mint még soha. Egyszerre csapott meg többféle parfüm illata is, de úgy hogy szinte beleszédültem abba. Még pár kérdésre válaszoltam, aztán a felnőttek otthagytak minket. Hát remek!

- Szia, Daniel vagyok! - mosolygott rám a másik rövid barna hajú és ugyanolyan szemű srác. - Ő pedig itt a potyautas haverom, Ryen. - bökte oldalba, mire ő intett egyet. Mintha kicsit ideges lenne. - Na, hagylak is titeket. Tudod, ő csak miattad jött. - súgta, mire még inkább leforrázva álltam ott. Ránéztem Danielre, de kár volt mert most egész nap azon gondolkodhatok, hogy káprázott  e a szemem vagy sem. Ugyanis hirtelen megvillant a szeme, a barna színt átvette a zöld különféle árnyalata, és a pupillája összeszűkült, mint a macskának. A következő pillanatban pedig már teljesen normális volt, és ment is tovább a felnőttek után. Én meg csak ott álltam, és éreztem, hogy váltakozva önt el a hideg és a meleg. Most meg lázas leszek vagy mi? Mintha a még mindig mellettem álló fiú is megérezte volna, rám nézett és gyorsan végigpásztázott a szemével, mintha keresne valami különöset rajtam. Ez már kezdett egyre inkább zavarni, de mielőtt hátrálhattam volna megszólított.

- Nem akarsz egyet sétálni a kertben? - kérdezte.

- Öhm, de, mehetünk. - mondtam kicsit gyanakodva, de nem riadtam vissza mert már érdekelt, hogy mi sül ki ebből.